17 év után otthagyja a TV2-t Liptai Claudia - írja a Bors, a hírt pedig maga a műsorvezető is megerősítette. A tévés szerződése 2018 végéig szólt, ő pedig hosszas dilemmázás után úgy döntött, hogy nem újítja meg. Az elhatározásának több oka is volt.

Liptai elmondása szerint ezek közül a legfontosabb a kisfia, Marci, aki nemrég kórházba került. A tévésnek ekkor dolgoznia kellett volna és bár nem ment el a forgatásra, arra is rájött, hogy a kisgyerek mellett nem szeretne ilyen kötöttségeket vállalni. Emellett pedig úgy érzi, most jött el az életében az idő a megújulásra.

Elnézve az egykori nagy tévéseket, arra a következtetésre jutottam, hogy váltani, újat csinálni, kipróbálni magam más területen addig kell, amíg megtehetem, s nem akkor, amikor muszáj. Elsősorban szeretném megtanulni a tartalomgyártás minden fázisát. Ezenkívül a férjemmel is forgatjuk a YouTube-ra a sütis műsorunkat, az Édes Kettes-t

- magyarázta a lapnak Liptai, akinek a szavait a TV2 is megerősítette. A csatorna azt is hozzátette, egyedi megállapodással azért még szeretnék szerződtetni műsorokra a jövőben is. Szóval ne lepődjön meg nagyon, ha a Liptai a szakítás után is feltűnik majd a csatorna műsoraiban, egy korábban forgatott Séfek séfe asában például biztos, hogy látni fogja. Ám az is biztos, hogy most fél évig semmilyen új tévés munkát nem vállalhat, hiszen ez a kikötés szerepelt a TV2-vel kötött szerződésében.