horoszkóp

Kínos ruhabaleset miatt kellett megszakítania a koncertjét Cardi B-nek

2019.01.03. 11:34

Mostanában szinte nem is számít az olyan énekesnő, akinek nincs feneke (lehet, Madonna is ezért fújatta fel a sajátját) és aki nem tud twerkelni. Cardi B szerencséjére nem szűkölködik fenékben és a seggrázós tánc tudásának is a birtokában van, így pedig a koncertjeinek alapeleme, hogy egy ponton bemutassa milyen profin twerkel. Ez tette szerdán az új-zélandi fellépésén is, amit végül egy rövid időre meg kellett szakítania, hiszen a heves fenékriszálásnak nem várt következménye lett.

Az énekesnő ugyanis addig táncolt míg a bugyija teljesen becsúszott a fenekébe, ami pedig olyan kellemetlen érzést okozott neki, hogy le kellett miatta szaladnia a színpadról. 

Cardi B lazaságát egyébként jól bizonyítja, hogy a kínos ruhabalesetet abszolút nem próbálta titkolni, hanem lazán közölte közönséggel, hogy muszáj eltűnnie egy kicsit, hogy kiszedje a bugyit a farpofái közül.

Mit is mondhatnánk? Egyszerűen ő is vérprofi, mint a kolléganője, Nicki Minaj, akinek pár hónapja egy fellépés során nem egy becsúszott ruhadarabbal, hanem a felsőjéből kiugrált melleivel kellett megküzdenie.