Paris Jacksonról azt kell tudni, hogy Michael Jackson és Debbie Rowe egyetlen közös lányaként született és nőtt fel. Most 20 éves és azt lehet tudni róla, hogy korábban volt öngyilkossági kísérlete, illetve a névtelen alkoholisták gyűléseire is járt.

A JustJared most egy közleményt jelentetett meg itt, közelebbről meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Eszerint:

Egy munkaelfoglaltságokkal, világkörüli utakkal telt év után Paris úgy döntött, hogy szüksége van egy kis időre, hogy összeszedje magát, egyenesbe hozzon mindent és a fizikai, valamint érzelmi egészségét helyezze az első helyre. Bejelentkezett egy gondozóintézetbe, ahol segítik a jóllétét előirányzó tervet, és már előre örül annak, amikor innen újra élettel telve távozhat, készen arra, hogy a rá váró, izgalmas, új projektekkel foglalkozzon.

Ez a bizonyos forrás feltűnően elővigyázatosan kerüli a konkrétumokat, szóval nem lehet pontosan tudni, hogy milyen intézménybe ment el Paris Jackson, és milyen konkrét problémával. De az biztos, hogy ha az ember nincs jól, akkor a legbölcsebb dolog segítséget kérni – minden jel arra mutat, hogy Paris Jackson pontosan ezt tette.