Liptai Claudiáról már írtuk, hogy éppen Dominikán nyaral a családjával, és az utazást az Instagramon remekül figyelemmel lehet követni. A 45 éves színésznő-műsorvezető többek között az alábbi képet is közzétette, de ami igazán figyelemre méltó a posztban, az a hozzá kapcsolt képaláírás.

A szenespincés, dohos lakásban gyerekként nem mertem erről álmodni. Pedig volt pálmafás poszterünk, ami takarta a penészfoltokat. A lényeg mégsem az, hogy azért vagyok boldog, mert egy pálmafa alatt állhatok, hanem boldog vagyok, és közben még egy pálmafa alatt is állhatok

– írja Liptai Claudia arról, hogy szerény körülmények között gyermekkorában a '70-es és '80-as évek Budapestjén mennyire elképzelhetetlen volt, hogy az ember egyszer eljut egy ilyen egzotikus helyre, mint mondjuk Dominika. Sokat változott azonban azóta a világ, és ezt a fenti poszt legalább háromszor jobban érzékelteti, mint a #10yearchallenge.

Liptai Claudia azóta egyébként posztolt még egyet, ezt kicsit nehezebben tudjuk értelmezni, de ha már belenéztünk ebbe az Instagram-fiókba, ne maradjon ki ez a kép sem.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Liptai Claudia szerény körülmények között töltött gyerekkoráról posztolt a pálmafák alól

Azt írja, annak idején valami hasonló pálmafás poszter takarta el otthon náluk a falon a penészfoltokat.

25 · Jan 19, 2019 05:00pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments