Míg Arnold Schwarzeneggernek Vajna Tímea fánkja segít abban, hogy kiegyensúlyozott legyen, addig Osvárt Andrea a pihenés erejében hisz. A magyar színésznő - az Instagramja alapján - tavaly év vége óta főleg utazgat. Az évet Kaliforniában zárta, ahol felvette a köldökig kivágott piros fürdőruháját, most pedig Párizsban kényezteti magát a Ritz hotelben. A szállodából több fotót is posztolt, többek között egy olyat is, ami bizonyítja, hogy nem csupán a medencében mártózik meg, hanem klasszikus értelemben vett fürdéssel is ügyel a személyes higiéniájára.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Treat yourself well. ❤️

Andrea Osvart (@andreaosvart) által megosztott bejegyzés,

Hasonlóan hozzá, Mihalik Enikő is a fürdőszobából jelentkezett be a hétvégén, a friss fotóján pedig két érdekességet is megfigyelhet. Az egyik, hogy a modell kivételesen nem meztelen, legalábbis nem teljesen, mert van rajta törülköző, a másik pedig, hogy valami oknál fogva, belehuppant a mosdókagylóba.

A poszt szövege arra enged következtetni, hogy állva túl messze lett volna a tükör ahhoz, hogy Mihalik ki tudja sminkelni magát, ezért volt szüksége arra, hogy közelebb kerüljön a képmásához. Ennyire egyszerű és logikus ez.