Gáspár Bea egy komoly, fekete-fehérben megosztott videóval jelentkezett az Instagramon, amivel az Unicef Hungary egy kampányába kíván bekapcsolódni. A videón nem szólal meg, hanem kockás lapokra írt üzeneteket mutat, amikből összeáll egy történet arról, amikor érettségi után édesapja elkísérte néhány állásinterjúra.
Mivel az utóbbi időben főzési tehetségével sikereket elérő Bea asszony néha elég gyorsan lapoz a videóban, leírtuk külön a teljes szöveget, mert így könnyebb olvasni, és az üzenet kétségkívül fontos és elgondolkodtató:
Cigány vagyok. Nem gondolom, hogy a bemutatkozáshoz ezt is mondani kell! Ez nem egy betegség, amiből majd kigyógyulok. Így születtem, és így is halok meg! Cigányként! Miért vagyok más? Mitől néznek máshogy rám? Ezt a kérdést gyakran tettem fel magamnak! És nem értettem! Sok rossz élményem van. Talán az egyik meghatározó az, amikor 18 éves voltam. Érettségi után az osztálytársaim mind kaptak állást! Én apukámmal mentem pár állásinterjúra, amit osztálytársaim is ajánlottak, hogy van felvétel. A tapasztalat lehangolóan rossz élmény! Apukám büszkén kísért mindenhová. Engem nem zavart, ami szemmel látható, hogy cigány. Igen! Barna a bőre. Mindenhol elutasítottak: sajnos betelt! Kb. a 4-5. munkahely után összenéztünk, apu legyintett, és azt mondta: „nem baj”! Ő egyből értette, hogy mi a szitu! Én hiába vagyok fehér bőrű, ápolt, jól öltözött, a „büdös cigány” jelzőt nem tudom levetkőzni! Sokat töprengtem: ha ugyanabban az osztályban végeztünk, kb. ugyanolyan az érettségi bizonyítvány eredménye, akkor miért? Igen! Azért, mert cigány vagyok! Nem vagyok ugyanolyan! A cigány fiataloknak nem jár egy esély? Ez ma is probléma! Sajnos pedig ez már 27 éve történt.
Gáspár Bea hozzáteszi, hogy ezért a posztért nem kapott pénzt, azért csinálta, mert A félelmek legyőzői – Ismerj meg, ne bánts! témájú kampány megérintette. Egyébként a videó stílusa azt az 1965-ös, ikonikus filmrészletet idézi, ami Bob Dylantől a Subterranean Homesick Blues című dalhoz készült, és a videóklipek előfutárának tekinthető.