horoszkóp

Koholák Alexandra milliókat kereshet a spirituális karkötőkön

2019.02.26. 10:56

Az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplőjeként ismerté vált Koholák Alexandra a férjével együtt a Blasius & Agatha Spirituális Központot viszi, ahol tanácsadással foglalkozik, de akár Curtist is kigyógyítja a drogfüggőségből. Az eddig meglévő szolgáltatásokhoz jött a fogyasztás, hogy súlyproblémákkal küzdő embereknek segítenek egy megfelelő energiákkal beprogramozott karkötővel, plusz némi tanácsadással. Erről a Bors számol be az egyik olvasójukra hivatkozva.

Az illető emailben felvette a kapcsolatot a központtal. A válasz egyenesen Koholák Alexandrától érkezett a cikk szerint. A volt realityceleb próbálta meggyőzni, hogy ne csak a karkötőt válassza, hanem kérjen egy komplett konzultációt is, ami persze plusz pénz. A Blasius és Agatha Facebook-oldalán fel is van tüntetve, hogy 1 óra tanácsadás Alexandrával 20 ezer forintba kerül. A karkötő ára magában 35 és 400 ezer forint között mozog, de ezt nem is lehet csak úgy, konzultáció nélkül megvenni.

Ezeknek az áraknak az ismeretében, plusz egy posztban leírtak alapján tudva, hogy eddig 845-en vettek már igénybe beavatott karkötőt, a Bors kiszámolta, hogy  a legalacsonyabb árfekvés szerint is minimum 29 millió forintot kellett keresniük Koholák Alexandráéknak a karkötőkön.

(Bors)