SZA-6934

Hosszú Katinka dokumentumfilmet készítene az életéről

2019.03.04. 08:41

Igaz, hogy kizárólag Shane Tusuppal való válása is elég lehetne egy film alapjának, de Hosszú Katinka nem csak az elmúlt 1,5 év magánéleti nehézségeit szeretné kiadni magából. A Bors tudta meg, hogy az úszónő dokumentumfilmet szeretne készíteni az életéből. Eleinte azon is gondolkodott, hogy könyvet ír, mivel rengeteg minden megfogalmazódott már benne, de úgy döntött, hogy egy filmen keresztül több emberhez el tudna jutni az üzenete.

 Ez a film egy mélyebb hangvételű mű lenne, amely nem csak egy évemet dolgozná fel. Nagyon sok minden történt velem az elmúlt időszakban, rengeteg dolog megfogalmazódott bennem, amit ki szeretnék adni magamból. Korábban a könyvírás is sokat segített, hiszen újra feleleveníthetem a velem történt eseményeket, jobban átgondolva le tudom vonni belőle a tanulságot

- mondta a lapnak.

A Bors információi szerint a film - ahogy Hosszú Katinka élete is - több helyszínen játszódna. Fontos szerepet kapna Los Angeles, mivel oda járt egyetemre, plusz különböző versenyek helyszínei is visszaköszönhetnek majd, de a legtöbb jelenet itthon játszódna, így hazai stábbal tervez forgatni.

(Bors)

(címlap- és borítókép: Szilágyi Anna / Index)