horoszkóp
GettyImages-74735773

Évforduló van, elővettük a kedvenc McQueen-fotóinkat

2019.03.17. 16:21

Ma 50 éve, azaz 1969. március 17-én született Alexander McQueen. A brit divattervező nevéhez rengeteg sokkoló-emlékezetes pillanat fűződik, de az esetleg néha öncélúnak tűnő művészkedés mellett a hétköznapi divatba átszűrődött trendeket is köszönhetünk neki. Alexander McQueen bő 9 évvel ezelőtt, 2010 februárjában lett öngyilkos, az életéről tavaly lenyűgöző dokumentumfilmet adtak ki, amit mindenkinek ajánlunk. Alább a kedvenc kollekcióinkat mutatjuk tőle időrendi sorrendben, hat darabot, mivel ez a heti trend.

1996 – New York

Alexander McQueen Európában, elsősorban Angliában élt és dolgozott, de 1996-ban szerveztek neki New Yorkban egy különleges bemutatót, hogy az amerikai közönségnek is bemutatkozhasson. A huszonéves tervező Európában ekkor már sztárnak számított, de valamiért ez az első bemutatója, amiről kép található a képügynökségeink archívumában. Olyan szupermodellek mutatták be ezen (az egyébként zsinagógában rendezett) bemutatón McQueen '90-es évekre jellemző stílusát, mint Helena Christensen vagy Kate Moss.

2000 – VOSS

A heti trendet szeretjük fotókból összerakni, de minimum egy videó nem maradhatott ki ebből az összeállításból. És nem, nem azt választottuk, amelyiken a robotok összefröcskölik festékkel a fehér ruhát, nem is azt, ahol hófúvással mennek szembe a modellek, és még csak nem is azt, ahol az amputált lábú modell feltűnik. A VOSS címmel ellátott, 2000-ben tartott, de a 2001-es divatot bemutató show mintha egy gyógykezelő intézménybe engedne bepillantást, ide vannak bezárva a modellek. A terem közepén egy fekete kalitka áll, aminek a műsor végén ledőlnek a falai. A ketrecből molylepkék szállnak elő, a közepén pedig egy meztelen nő fekszik, az arcán gázmaszkszerűséggel. Érdemes végignézni.

2004 – It's Only a Game

McQueen mindegyik kollekciójának/bemutatójának adott egy fantázianevet/címet, ennek azt, hogy Az egész csak játék! A szóban forgó játék a sakk, ami a Harry Potter első részének fináléjában ragadta meg állítólag a tervező képzeletét. A végeredmény aztán persze nem igazán gyerekeknek való, szexi, komor, félelmetes, rideg és szenvedélyes egyszerre.

2006 – Widows of Culloden

McQueen imádott játszani a technológiával, így amikor 2006-ban Kate Moss egy kábítószeres botrány miatt kiesett a pikszisből, és a legtöbb divatcég megszakította vele a kapcsolatot, McQueen fogta, és egy hatalmas hologramként hívta újra életre a modellt. A meghajláskor Szeretünk, Kate felirattal ellátott póló volt rajta.

2008 – Natural Dis-tinction, Un-Natural Selection

Alexander McQueennek a 2008-ban bemutatott kollekciójában tűntek fel először ezek az aprólékos, de szimmetrikusan tükrözött minták, amik szép lassan elnyerték a nagyközönség tetszését, és azóta is lépten-nyomon visszaköszönnek. A heti trendben legutóbb a múlt hónapban, Dobó Katán láttunk egy olyan ruhát, ami illik ebbe a trendbe, szóval érdemes a képeket úgy nézni, hogy ez egy akkora hatású divatbemutató volt, hogy bő 10 évvel később is hordják a sztárok ennek így-úgy módosított variációit.

2009 – Plato's Atlantis

Melyik bemutató tetszett a legjobban?

  • 69
    2009 – Plato's Atlantis
  • 24
    2008 – Natural Dis-tinction, Un-Natural Selection
  • 12
    2006 – Widows of Culloden
  • 9
    1996 – New York
  • 8
    2000 – Voss
  • 7
    2004 – It's Only a Game

Ez volt Alexander McQueen életében az utolsó nagy bemutató, 2009 őszén, a következő februárban követett el öngyilkosságot, nem sokkal édesanyja halála után. Ha ön emlékszik még erre az időszakra, biztosan rémlik, nem sokkal a bemutató után mekkora visszhangot keltett Lady Gaga, amikor zenélt egyet ezen a bemutatón, majd felvette ezeket az extrém fazonú cipőket (amiket mellesleg balesetveszélyre hivatkozva néhány modell nem volt hajlandó felhúzni) a Bad Romance című szám klipjében.

A show azt próbálja meg a nézőnek megmutatni, milyen lesz, amikor az óceánok szintjének emelkedése miatt az ember kénytelen lesz fokozatosan alkalmazkodni a víz alatti élethez. Önnek melyik a kedvence a hat bemutató közül, esetleg pont ez? Kérjük, ha már idáig legörgetett, szavazzon egyet!