Már 2018 novemberében megírtuk, hogy 10 bikinis kép is bizonyítékul szolgál arra, hogy a színésznő egy huszonéves nő testét lopta el, és abban él 50 fölött is. Most a Harper's BAZAAR divatmagazin csinált vele címlapsztorit. A lényeg, hogy Elizabeth Hurley ugyanabban a ruhában szerepel az újság címlapján, mint amiben 1994-ben megjelent a Négy esküvő, egy temetés című film bemutatóján. Így nézett ki akkor:
Így pedig most:
Igen, olyan alakja van, hogy még mindig jó rá. Ezzel kapcsolatban azért megjegyezte, hogy az egy dolog, hogy fel tudja venni, de egyáltalán nem biztos, hogy amúgy fel is venné bárhova is. Elmesélte, hogy 94-ben is nagy kapkodás következtében jelent meg ebben a ruhában.
Sietni kellett, neki meg nem volt mit felvennie, de nyilván valahogy azért ki kellett néznie akkori pasija, Hugh Grant oldalán. Akkor még maga csinálta a sminkjét és a haját is a vörös szőnyeges eseményre. Elárulta, hogy nem is tudta rendesen megnézni magát, mivel egy pici kis lakásban éltek, ahol nem is volt akkora tükör, amiben az egész alakját láthatta volna. A ruha pedig úgy jött, hogy elment egy üzletbe, ahol konkrétan egy nylon szatyorból halászták ki ezt a Versace darabot. Akkor még semmit sem értett a divathoz, de ma már tudja, hogy nem lenne illendő ilyen ruhát viselni.
Ami pedig az alakját illeti: elmondása szerint nem edz, de kimondottan aktív.