Már csak három hét és láthatjuk a Bosszúállók: Végjátékot, amiben szuper apokaliptikus háborúra készülhetünk, és többek között Chris Evans, a.k.a. Amerika Kapitány is derekasan részt vállal benne, hogy megmentse a világnak azt a részét, ami még nem pusztult el teljesen. Nem sokon múlott azonban,  hogy Evans nélkül szálljanak harcba a Bosszúállók. 

A színész a Hollywood Reporternek adott interjújában elárulta, hogy kétszer is visszautasította a felkérést, és ha nincs Roberr Downey Jr., hogy rábeszélje a szerepre, sosem vált volna részévé a Marvel-univerzumnak, amiből tagadhatatlanul jól profitált.

Csak az utóbbi két Avengers-filmből 15 millió dollárt kaszált. (Az a 300 ezer dollár, amit az első Amerika Kapitány-filmért kapott szinte zsebpénznek tűnik emellett az összeg mellett.)

Noha Evans akkor is tudta, mekkora lehetőség van a filmben, megrettent a kihívástól, ezért mondott elsőnek (és másodjára is) nemet. Végül, amikor Robert Downley Jr. noszogatására mégis elvállalt, rohant is egy terapeutához, hogy felkészítse magát az előtte álló kihívásokra.  (Mi meg még azt hittük, hogy a legnagyobb problémát az Amerika Kapitányhoz méltó fizikai állapot elérése okozhatta neki.)

Noha sok pletyka kering arról, hogy a 37 éves sztárnak az áprilisban mozikba kerülő Avengers-filmje lesz az utolsó szereplése, szó sincs arról, hogy Evans visszavonulna. 

Sokan mondják, hogy addig kell ütni a vasat, amíg forró. Talán nincs igazam, de szerintem ez nem így van. Nagyon sok múlik a színészek gondolkodásmódján is.

- mondta a színész, aki ha visszavonulni nem is fog, egy kicsit biztosan eltűnik, legalábbis a kamerák elől. De ez se mostanában lesz, mivel az IMDb-n per pillanat 5 készülő produkcióhoz is be van írva a neve. Az egyik ráadásul egy sorozat lesz. Ettől függetlenül Evans tervei között az szerepel, hogy több időt tudjon fordítani rendezői karrierjére. 

Azelőtt azonban még izgatottan várjuk az Avengers: Végjátékot, melynek legújabb egyperces trailerét éppen a mai napon hozták nyilvánosságra. 

A film hazai bemutatója április 25-én lesz. 

via: Hollywood Reporter