A műsorvezető a születésnapja alkalmából osztotta meg a hírt az Instagramon, hogy pár hónappal a 30. születésnapja előtt melanomát, azaz egy rosszindulatú daganatot találtak a szervezetében. Amint írja: szerencséje volt, mert még időben vették észre, így két műtéttel és további ellenőrzésekkel "megúszta" a dolgot. Azt is belátta, hogy valamennyire magának is köszönheti, hogy kialakult nála ez a betegség, mert fiatal korában rengeteget szoláriumozott, plusz fényvédő krémek nélkül napozott.

Mádai Vivien teljes bejegyzését itt meg is tudja nézni.

Közeledve a születésnapomhoz *hashtagkapuzárásipánik jeligére átlövettem a jobb fülcimpám 3 helyen, majdnem lefoglaltam egy siklórepülést, és egy zöld ombrén is erősen gondolkodtam, de azzal nem számoltam, hogy 30 éves korom előtt pár hónappal melanomával is diagnosztizálnak. Szándékosan nem írom le a rák szót, mert egyszerűen nem megy. Amikor kiderült, annyira távolinak és megfoghatatlannak tűnt, hogy fel sem fogtam tulajdonképpen mi is ez. Pedig pontosan jól tudtam a jelentését, kialakulásának okát, és túlélési esélyeit. A melanóma fő rizikófaktor nem az elsődleges daganat, hanem a belőle igen agresszíven terjedő áttétek. Éveken át növekszik a testünkön, majd hónapok alatt végez velünk. Minden egy anyajeggyel kezdődött, és ért is véget. Előre megyek a történetben... Mert szerencsém volt, őrült nagy szerencsém. Több vizsgálat és pár hét álmatlan éjszaka után kiderült, hogy időben vették észre, még nem adott áttétet, így 2 műtéttel és további ellenőrzésekkel “megúsztam”. Teljesen őszintén? Nem csodálkozom. Voltam annyira felelőtlen, hogy fiatalabb koromban megfelelő fényvédelem nélkül napoztam, eszetlenül szoláriumoztam, és tettem meg mindent az idáig vezető útért. És meg is lett az eredménye. Ugrálhatnék most virágfal előtt 30-as számokat formázó arany lufikkal, de ehelyett most inkább arra kérlek Titeket, hogy ha van lehetőségetek - márpedig van -menjetek el egy kontrollra-, nézessétek meg a bőrötöket, váljon ez egy rendszeresen rutinná. Felelelős felnőttnek tartom magam, persze az örök gyermeki lelkesedésemmel, de ennek köszönhetem, hogy ez a betegség időben kiderült, orvosolva lett / ezúton köszönöm az Országos Onkológiai Intézetnek @czirbikatu -nak és a Melanóma Mobilnak❤️ / hogy szerencsésen végződhetett ez a történet... Szóval tekintettel arra, hogy általában mindenki 40 körülinek néz, és a Wikipédia szerint is már 3 éve 32 éves vagyok, ma végre hosszú idő után úgy érzem, megfiatalodtam ... Köszönhetem ezt annak, hogy hiszek a prevencióban, hiszek Istenben, és hiszek abban is, hogy az Instagrammot lehet fontos dolgok közvetítésére is használni ❤️ #30azúj40 ✋ #hello30

v i v i e n m á d a i (@vivienmadai) által megosztott bejegyzés,