Lábas Viki, a Margaret Island énekese is ott volt Mihalik Enikő pop-up boltjában, amit a modell az Uniceffel közösen nyitott meg, hogy a ruhák bevételéből a rászoruló gyerekeket támogassa. Mint kiderült, az énekesnő nemcsak a ruhák miatt jött, egy hosszú távú együttműködés formálódik a Margaret Island és az Unicef között. Interjú.

Miért jöttél el a pop-up bolt megnyitójára?

Mivel ettől az évtől valószínűleg együtt fogunk dolgozni az Uniceffel, szeretném minél jobban megismerni a munkásságukat, megnézni, milyen eseményeik vannak, hogyan tudnánk az együttessel erre rácsatlakozni.

Hogyan jött az ötlet, hogy jótékonykodjatok?

Minden évben választunk egy szervezetet, akik mellé teljes mellszélességgel be tudunk állni. Az Unicef már korábban is próbált bevonni a munkáiba. Idén tiszta lappal kezdünk, új szervezetet választunk, és mivel az Unicefnek nagyon sok és sokszínű projektje van, amihez mi hozzá tudjuk tenni magunkat, támogatni szeretnénk őket. Egy most kezdődő románc a mi kapcsolatunk.

Idén másodjára nyertetek Fonogram-díjat. A második szobornak is annyira örülsz, mint az elsőnek?

Természetesen, nagyon örülünk, hogy nyertünk. Az első díjat az év felfedezettje kategóriában nyertük, ezért nagy volt a nyomás, hogy megfeleljünk a szakmának. Most sikerült hazavinnünk az év pop-rock albumáért járó díjat. Az elismerés nem nekünk, hanem ennek a lemeznek és annak a rengeteg munkának szól, amit belefektettünk. Sokkal többet dolgoztunk ezen a CD-n, mint az előző kettőn összesen.

Nemcsak a Fonogram-díjátadón mozogsz otthonosan, a Pilvakeren is már 3. alkalommal léptél fel. Milyen érzés volt ezúttal az Arénában, nem pedig a jól megszokott Erkel Színházban színpadra állni?

A Margaret Islanddel már léptünk fel az Arénában, úgyhogy már nem volt teljesen ismeretlen a helyszín, de persze izgultam, a pillangók mindig ott vannak a gyomromban. Egy nagy csapatként, egymásért dolgozunk, a többiekért is szurkoltam. Egyébként a zenekarral azóta is játszunk Pilvaker-dalokat, hogy éltessük ezt a költészet iránti lázat, amiről a Pilvaker is szól.

Mit éreztél, amikor leléptél a színpadról?

Voltak technikai bakik, nem hallottam elég jól a saját hangom, ezen nehezen tudtam továbblépni, de amikor visszanéztem a koncertet, megnyugodtam, hogy nem volt ez olyan rossz, és sikerült minden frusztrációm elengedni. Nagyon örülök, hogy egy családdá nőttük ki magunkat, bármikor odamehetünk a másikhoz beszélgetni, nemcsak felszínes, hanem komoly témákról is.

Mindjárt itt a fesztiválszezon, hogy néz ki a naptáratok?

Jövő januárig teleírtuk. Idén 5 éves a zenekar, ezért 5, a világörökség részét képező helyen lépünk fel. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kezdjük június elsején, egy 40 fős szimfonikus zenekarral kiegészülve. Ezután különböző hangulatú helyeken lépünk majd fel, például Szigligeten, Pannonhalmán vagy az Aggteleki-cseppkőbarlangban, ahol előtte még nem nagyon volt fesztiválzenekaros koncert. Ezzel párhuzamosan a nagyobb fesztiválokon is ott leszünk.