A műsorvezető hosszas titkolózás után elárulta, hogy az Ázsia Expressz forgatása alatt Srí Lankán, ismerkedett meg egy indiai férfival,  akivel rövid idő alatt szerelembe esett, majd össze is házasodtak.

Srí Lankán ismerkedtünk meg még a forgatás elején. Akkor volt az a hosszabb leállás, amit megírtak az újságok. Több mint két hét üresjáratunk volt, felfüggesztették a forgatási engedélyünket, mi pedig vártunk, hogy mi lesz a sorsunk. Egy vacsorán találkoztunk, ő is a produkció kapcsán volt ott. (...) Már a legelejétől éreztük, hogy minket egymásnak teremtett a sors, de ezt leginkább ő tudta” – folytatta a műsorvezetőnő. Én magam csak annyit éreztem, hogy nélküle kevesebb vagyok. (...) Nem voltam abban a helyzetben, hogy felmérjem a pillanatot. Egészen addig, amíg ki nem mondta, hogy ő a férjem - nyilatkozta a Story magazinnak. 

A lánykérésről és az esküvőről is részletekbe menően mesélt Demcsák; elárulta, hogy párja, Krishan a szállodai szobájában várta egy  gyűrűvel és hindu szokás szerint megcsókolta a lábát. Az is kiderült, hogy Ázsiában fogadtak örök hűséget egymásnak, a szertartáson pedig a barátaik tanúskodtak. 

A pár, hogy a Magyarországi törvények szerint is hivatalos legyen a frigy, rövidesen idehaza is oltár elé lép.