horoszkóp
10-fogamzasgatlas-IMG 0351

Cserpes Laura: „A szakmai életem hamarosan újra fordulóponthoz ér"

2019.06.13. 11:11 Módosítva: 2019.06.13. 11:16

Cserpes Laura nemrég tért haza Rómából, energiával feltöltődve, pozitívan. Az énekesnőnek a vakáció alatt, ahol azért dolgozott is, egy fogadáson énekelt, arra is jutott ideje, hogy egy picit átgondolja az életét. 

A Story magazinnak elárulta, hogy szerinte akkor lehet valaki boldog, ha a munkájában is ki tud teljesedni. Az énekesnő életében most a karrierje áll a központban, nemrég újra elkezdett táncolni, tanára szerint szépen fejlődik. 

Cserpes Laura elmondta, hogy  sok mindent meg kellett tapasztalnia, mire megértette, hogy a saját boldogságáért ő maga felelős. Számára fontos, hogy minden napot tiszta lappal kezdjen, csak az előtte álló feladatokra koncentráljon és úgy feküdhessen le éjszaka, hogy elmondhassa, mindent megtett, hogy elérje céljait. 

Ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, a szakmai életem hamarosan új fordulóponthoz ér

- nyilatkozta sejtelmesen a Storynak.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy szerinte nem érdemes a múlton rágódni, a jövőre kell koncentrálni, és nem szabad hagyni, hogy a negatív élmények vagy körülmények lehúzzák az embert. Noha a nagy élettapasztalattal bíró emberek véleményét szívesen meghallgatja, nem hiszi, hogy minden esetben meg kell fogadni a tanácsokat, mindeninek rá kell találnia a saját útjára.