Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Hajós András Youtube-on folytatja a pályáját. Dalfutár című sorozatának 2. évada már kizárólag a videós portálon lesz elérhető, aminek már a második részét is megnézheti. 

Hajós Andrásnak egy négytagú stáb segített tető alá hozni a dalt. Lovasi András a zenét szerezte, Kőhalmi Zoltán a dalszövegért volt felelős, Linczényi Márkó a produceri munkát vállalta, a készt dalt pedig Dallos Bogi énekelte el.

Van az úgy, hogy sehol sem sül át,

van az úgy, hogy jól odaég

Olyan szépen, mint ott a fotón,

sosem csináltam még

Fent még nyers, lent már szén,

még így is megesszük mindig

- énekli Dallos Bogi a dal refrénjében, melynek sorai nem szűkölködnek az iróniától. 

A dal a videó végén , 21:48 másodperctől hallható.