Két egészséggel kapcsolatos hír érkezett ma a Feleségek luxuskivitelben című reality két sztárjáról, Köllő Babettről és Polgár Tündéről.

Köllő Babett

Köllő Babett arról nyilatkozott a Borsnak, hogy amióta lett két évadnyi reality az életéből és jóval ismertebb lett, sokkal több a munkája-elfoglaltsága is, ami miatt kimerült. Első tüneteit így írta le:

Ürességet éreztem, teljesen döntésképtelenné váltam, szinte megszólalni sem tudtam, csak sírni. A férjem vitt haza, „elzárt a világ elől”, kikapcsolta a telefonomat, és napokig csak aludtam egy enyhe nyugtatóval.

Ha túlvállalja magát munkával, ezek a pánikrohamra emlékeztető periódusok újra jelentkeznek nála, ezért próbálja nem túlvállalni magát.

Polgár Tünde

Polgár Tünde és férje Tibetbe utazott a napokban, és a realityszereplő ebben az Instagram-posztban osztotta meg, hogy rosszul lett a magaslati levegőtől, illetve annak alacsony oxigéntartalmától:

Leküzdve 3930 méteres magasságot, néhány hiperventillációt, oxigén-hiányt: de itt vagyok A VILÁG TETEJÉN!

Insta Storyban Polgár Tünde még hozzátette, hogy a rosszullét miatt az éjszakát még oxigénre kötve tölti, de minden rendben. A Blikk azt írja még a Borsra hivatkozva, hogy Polgár Tündének egy helyi klinikára is be kellett mennie a rosszullét miatt, de másnap már mehetett is túrázni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Köllő Babett pánikrohamot kapott a kimerültségtől, Polgár Tünde oxigénhiányt Tibettől

A Feleségek luxuskivitelben két sztárja egymástól függetlenül, de kb. egyszerre számolt be egy-egy egészségügyi problémáról.

13 · Jul 10, 2019 11:12am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments