Többször idéztünk már Kordos Szabolcs Luxushotel, Hungary 2. című most megjelent könyvéből, amely az első rész friss kiadásával egyidőben került a polcokra. A kötetekben hazai luxusszállodák dolgozói vallanak a titkokról és mindennapokról, ezúttal Zsolt, aki a Kádár-korszakban élte meg az egyik titkosügynök lebukását majd rejtélyes halálát is.
Ahogyan arról a Luxushotel, Hungary első részében is beszámoltam, a szállodások pontosan tudták, hogy melyik munkatársuk van bekötve a céghez, és ki az, akit közvetlenül a titkosszolgálat küldött oda. Zsolték szállodájában az állam szeme és füle az „üzletvezető” volt. Azt, hogy az illető jobban kötődött a BM-hez, mint a hotelhez, jól jelezte, hogy ez a pozíció egyáltalán nem létezett az érkezése előtt, és semmilyen konkrét feladatkört nem kapcsoltak hozzá. Az illető csak úgy tengett-lengett, a munkához semmit nem tett hozzá.
A fickót amúgy kedveltük. Tudtuk, hogy mi a dolga, de a mindennapokban mi egy jámbor, jó humorú figurának tartottuk. Egy nap érkezett hozzánk egy angol vendég, és valószínűleg kiadták a parancsot, hogy rá kell nézni. Az üzletvezető senkivel sem beszélt, nekünk sem jelezte, hogy dolga lenne odafenn. Amikor az angol belépett a szobába, megtalálta a kollégánkat, nyakig az ő bőröndjében. Természetesen jelentést tett. Az üzletvezető hetekig szótlan és sápadt volt az eset után, ahhoz, ugye, nem kell belügyesnek lenni, hogy az ember tudja: ez elég komoly hiba volt. Ha szól nekünk, feltartjuk egy kicsit a vendéget, és jelezzük neki, hogy tűnjön el onnan. Két-három hónappal a lebukás után kaptuk a hírt, hogy az üzletvezető a szabadsága alatt beleesett a Tiszába, a holttestét tudták csak kihúzni a folyóból
– mondta Zsolt.