horoszkóp

Fiatalabb párjának köszönhetően tért jó útra Stohl András

2019.08.02. 12:52

Stohl András 2010-ben kemény kálvárián ment keresztül. Ittasan vezetett, baleset okozott, és még drogot is találtak a vérében. Ezután 10 hónapnyi letöltendőt kapott, de jó magaviselete miatt 5 hónap után szabadult. Azóta persze visszatért a színészkedéshez, illetve ő kölcsönözte Jaime Lannister hangját is a Trónok harcában.

Egyeseknek feltűnt, hogy a színész szinte már túl jól viselkedik, és eltűnt az éjszakai életből is. A napokban lánya, Luca készített vele exkluzív interjút a Tények Plusz című műsorban, amelyhez különleges, igazán bensőséges felvételek is készültek Stohl Andrásról, illetve arról, hogyan tölti a nyaralását két legkisebb gyermekével.

Stohl Luca többek között megkérdezte édesapjától, hogyan lehet az, hogy jobban fest most, mint akár 50 évesen.

Nehéz erről beszélni úgy, hogy ne bántsak meg mást. Három és fél éve kapcsolatban élek, fiatalabb a párom, és valószínűleg ez is sokat segít. Senki felé nem szeretnék rugdosást, hiszen édesanyád is sok minden kibírt mellettem, Ancsi is sok mindent kibírt mellettem

– mondta a színész, aki elárulta, hogy párja rengeteget törődik vele, többek között arra is nagy figyelmet fordít, mit eszik Stohl, vagy milyen ruhába bújik.

Az interjúban szó esik arról is, hogy a színésznek végre van egy kisfia is, akire olyan régen vágyott. Elmondása szerint a kis Bandi teljesen más, mint a lányai. Őt például érdeklik a fiús dolgok, aminek Stohl András természetesen nagyon örül. Emellett pedig legfiatalabb lánya, Franciska az első gyermek a családban, akit sosem beszélne le arról, hogy a színészi hivatást válassza.

A családias felvételek végén Franciska és Bandi is elárulták, mennyire szeretik édesapjukkal tölteni az időt. Luca pedig a következő sorokkal zárja az interjút:

Van, ami nem változik. Apu szerencsére igen, de úgy látom, jó irányba indult.