Az Ázsia Expressz második évadának kezdeti rohanásában érte autóbaleset Demcsákot és műsorbeli párját, Kandász Andreát.  Srí Lankán ütközött egy őket szállító kocsi egy figyelmetlen tuk-tukkal. Az esetet a műsor nem mutatja be, a Blikk információi szerint nagy baj nem történt, csak nagyon megijedt a két magyar tévés. 

 Egy kedves helyi apuka vett fel minket, aki a gyerekéért ment az iskolába. Hogy időben odaérjen, egy rövidebb földúton próbált eljutni oda, ahova kértük, itt fordult elénk egy tuk-tuk. Hatalmas volt a koccanás, szegény férfi kocsija is áldozatul esett

– mesélte a Blikknek Kandász.

A tuk-tuk sofőrje megpróbált elmenekülni, de a sofőr Demcsákékkal együtt utána ment, és el is tudták kapni, hogy együtt várják be a rendőrséget.

 Az eset után még zajlott a helyszínelés, de mi már azon voltunk, hogy folytathassuk az utunkat a cél felé. Igazán fel sem fogtuk, mi történt, sokkal inkább azon idegeskedtünk, hogy komoly hátrányba kerülhetünk emiatt

- nyilatkozta a lapnak Demcsák. 

A balesetek sora itt még nem ért véget a forgatáson, később Kandász sérült meg Demcsák figyelmetlensége miatt, olyannyira, hogy orvost kellett hívni hozzá. A dolog úgy történt, hogy Demcsák Zsuzsa egy elefántról akart leadni valamit, ami Kandász fejére esett. 

Érdekes mellékszál, hogy a felvételek óta balszerencse kíséri a műsorvezetőnőt, ha autóba száll, ugyanis miután visszatért a forgatásról Magyarországra elvették a jogosítványát.