Június közepén jelent meg Madonna sokadik albuma, a Madame X, amiről ugyan már számtalan kislemezt készített, az énekesnőnek nem kell attól félnie, hogy megszédül a slágerlisták csúcsának magasságától. A nemrégiben születésnapját ünneplő énekesnő azt találta ki, hogy a CD-t reklámozó turnéját nem nagy stadionokban fogja tartani, hanem színházakban, mivel ez egy sokkal intimebb színhely, ezért sokkal jobban passzol a szintén intim és mély mondanivalóval bíró számaihoz. 

Ha kötekedős kedvünkben lennénk, élnénk a gyanúperrel, hogy azért helyezte koncertturnéját színházakba az énekesnő, mert annak sokkal kisebb a befogadóképessége, ergo kevesebb jegyet kell eladnia a telt házhoz, de inkább nem feltételezünk ilyesmit. 

Az viszont tény, hogy a szeptember 12-én induló koncertturnéját 5 nappal később kezdi el, a szeptember 12-i és 14-i koncertjét októberre napolta,

viszont a szeptember 15-i fellépését sem akkor, sem később nem fogja megtartani.

Az énekesnő Insta-oldalán azzal indokolta a csúszást, hogy alteregója, Madame X maximalista, úgyhogy inkább pár napot még rákészül a koncertre:

Madame X egy maximalista, a rajongói pedig a legjobbat érdemlik. Köszönöm a türelmeteket. 

Kicsit korán köszönte meg Madonna rajongói türelmét, akik elég dühösen kommenteltek az Insta-poszt alá. Egyikük már 19 éve várja, hogy a Blond Ambition turnéja egyik ugyancsak elnapolt fellépését pótolja az énekesnő, mások szerint Madonna pocsék csapata tehet arról, hogy az énekesnő ázsiója egyre jobban süllyed, megint mások pedig inkább a pénzüket sajnálják, hiszen hiába kapják vissza a jegyek árát, a repjegyeken sokat veszíthetnek.