horoszkóp
DSC5457

Kőhalmi Zoltán: „Senki nem gondolta volna rólam, hogy jó leszek a színpadon"

2019.09.09. 14:13

Kőhalmi Zoltán elmondása szerint rendes, kitűnő tanuló diák volt, mindig humoristának készült. Pályatévesztési tanácsadó című műsorában azonban – amely hamarosan a Comedy Central képernyőjén látható stand-upos műsorfolyamban, a Comedy Clubban lesz látható – izgalmasan és viccesen mesél arról, milyen bökkenőkkel és nyakatekert helyzetekkel kell szembenézni pályaválasztáskor, na meg hogy egyáltalán érdemes volt-e annyit tanulni az iskolában. A stand-upossal a fellépése után beszélgettünk.

Mennyi idő egy ilyen műsort megírnod?

Ez az előadás már két éve fut, most vették fel a tévé számára, ennyi idő alatt már kicsiszolódott. Ha jól emlékszem, a bemutatónál még 70 perces volt, most már 90. Ki-bejöttek belőle a jelenetek, járta az országot, menet közben alakult. Az, hogy mennyit ír előtte az ember, már egy másik kérdés, a következő bemutatóm októberben lesz, de már egy ideje dolgozom azon is. Lesz majd egy közönség előtti főpróbája is, akkor derül ki, mi vicces, és mi nem.

Általában azok a viccek aratják a legnagyobb sikert, amiről te is úgy gondoltad, hogy működni fog?

Jó százalékkal dolgozom, de ezt senki nem tudja megmondani, még azok a nagy komikusok sem, akik a példaképeim. Inkább azt lehet megmondani, mi az, ami nem működik.

Éspedig?

Ha háromszor elmondom, és háromszor sem nevetnek rajta, akkor annak annyi. Lehet, hogy egy kifejezést kell másképp mondani, van, hogy a ritmusán kell változtatni. Nyilván a saját humorérzékem vezérel, ami szerintem vicces, az kerül a műsorra. Persze, ilyenkor ott a kétely bennem, hogy ez vajon csak az én agymenésem-e, vagy másokat is érdekelni fog. A kérdés az, hogy be tudja-e emelni a komikus a közönségét a saját univerzumába, amikor az egészen hihetetlen dolgok is hihetőek lesznek. Minden poén egy felvetés, ami ha találó, érdekelni fogja a közönséget, még az is, hogy a fák vajon kommunikálnak-e egymással.

Mi annak a titka, hogy beemeld a közönséget a saját világodba?

Amíg az ember őszinte és hiteles, a közönség mindenre nyitott.

Van olyan téma, amiről nem beszélnél?

Büszke vagyok rá, hogy megismerhető vagyok azok alapján, amiket mesélek, sok néző is azt mondta, úgy érzi, ismerik a családom. A környezetemben élőknek van vétójoguk, hogy mennyit árulhatok el róluk, de a magam dolgaiban nincs tabu.

Mikor vagy elégedett egy műsor után?

Ha mindent jól megcsináltam, amit azért nehéz megugrani. Már nagyon sokat fejlődtem abban, hogy nem szorongok azon, ha volt 1-2 hiba. Az ember érzi, ha szerették, magamhoz mérem a saját teljesítményem. A nézőt nem érdekli, hogy melyik poénon mennyit dolgoztam, vagy milyen hangulatban vagyok, a közönség számára csak egyetlen pillanat van, most akarja toppon látni a produkciót, én pedig azon dolgozom, hogy ez így legyen.

Az biztos, hogy a te arcodról nem lehet leolvasni, melyik poén tetszik neked a legjobban, vagy melyiken mennyi ideig dolgoztál. Tudatos ez a pókerarc?

Alaptörvényem, hogy nem a bohócnak kell nevetni. Én megfigyelő alkat vagyok, feltárok valamit, amin a közönség nevet. Komolyan kell játszanom, hogy ez a kitárulkozás vicces legyen.

Ha már a pályaválasztás nehézségeiről szólt az előadásod, kinek ajánlanád a stand-upos pályát?

Annak, aki el tudja viselni a stresszt, amivel a színpadra állás jár, ez komoly vízválasztó. Senki nem gondolta volna rólam, amikor elindultam, hogy jó leszek a színpadon, még a geg partikon sem szólaltam meg, hazamentem és írtam. Meglepetés volt a kollégáim számára, hogy színpadra álltam. Ismertem viszont egy nagydumást is, aki a színpadon olyan volt, mintha verset mondott volna, minden szín kiveszett a személyiségből.

Mi a legnehezebb ebben a szakmában?

Az embernek vannak történetei családi legendáriumokból, egyetemi évekből, mindenhonnan. A kérdés az, hogy mi van akkor, ha kifogy belőlük, és színpadra kell állnia. Sokkal több munka van amögött, hogy valaki kijön a színpadra, és beszél, mint ahogyan azt sokan hiszik. Írni, próbálni kell, folyamatosan kikényszerített kreativitásra van szükség, az, hogy van-e ötlet vagy kedv, nem számít. Meg kell tanulni, hogy lehet ezt úgy is csinálni, hogy az ember leül és ír.