Biztos ön is tudja, hogy az Instagramon lehet 24 óra után automatikusan eltűnő videókat posztolni, és hogy ezeket Instagram Storyknak hívják. Nos, Vajna Tímea is kirakott pár dolgot ebben a formátumban saját Instagram-oldalára, és a vasárnap délelőttig itt megtekinthető rövid videók a következő információkat tartalmazzák.

  1. Vajna Tímea lefutott két kört a Margitszigeten, amiben az az érdekes, hogy saját bevallása szerint 5 vagy 6 hónapja nem futott. „A sok Túró Rudi” – teszi hozzá Vajna Tímea, és ezt akár külön pontba is foglalhatnánk, hiszen ezt se tudtuk eddig, hogy Vajna Tímea sok Túró Rudit fogyaszt. De most már ezt is tudjuk.
  2. Még nem tudtam eladni a Lambót” – ez egy régóta húzódó ügyre utal, hiszen régóta lehet tudni, hogy Vajna Tímea próbálja eladni az általa használt Lamborghinit. A legfrissebb update szerint még mindig nem akadt vevő.
  3. Vajna Tímea egyik macskáját meg kell műteni, az operáció a jövő héten lesz. Vajna Tímea állatorvoshozjárási szokásai nem olyan régen szintén a nagyközönség érdeklődésének homlokterébe kerültek egy repülőzés kapcsán.

Vajna Tímea ezen kívül arra is emlékezteti követőit egy hagyományos, nemautomatikusaneltűnő posztban, hogy a Mr. Funk nevű fánkozóhelyre lehet menni fánkozni hétfőtől szombatig minden nap reggel 9-től. Hétfőtől szerdáig este 8-kor zárnak, csütörtöktől szombatig azonban 9-kor! De ezt a fenti három pontnál kevésbé találtuk érdekesnek. A fenti borítókép egyébként 2016-os, és csak azért vettük most elő, mert a frissebb fotókat annyira sokszor használtuk most az utóbbi időben.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Három fontos információ Vajna Tímea friss Instagram-sztorijaiból

Ma tudtuk meg, hogy Vajna Tímea sok Túró Rudit fogyaszt, és ez még csak nem is egy háromból!

17 · Sep 21, 2019 04:00pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments