horoszkóp
GettyImages-1179716780

James Van Der Beekék fel voltak készülve egy újabb vetélésre, de érkezik a hatodik babájuk

2019.10.08. 14:36

James Van Der Beek egy 42 éves, amerikai színész, akit a legtöbben a Dawson és a haverok című sorozat címszereplőjeként ismernek. Van Der Beek tavaly a Pose című sorozatban tűnt fel, idén viszont egy kicsit kevesebb presztízzsel járó megbízást is elfogadott: a Dancing with the Stars című táncos vetélkedő-realityben szerepel. A felesége éppen megint terhes, és amikor először mentek ultrahangra, úgy döntöttek, hogy a tévéműsor stábját is magukkal viszik a nőgyógyászhoz.

Az alábbi Instagram-posztban a színész azt írja, sosem gondolták volna, hogy egy ilyen pillanatot egyszer megosztanak a nagy nyilvánossággal, de úgy döntöttek, most mégis megteszik, mivel harcolniuk kell a vetéléssel járó stigma ellen. Ugyanis:

Már háromszor csináltunk végig ilyen első vizsgálatot úgy, hogy kiderült, hogy nincs szívhang, illetve nincs meg a baba, és a feleségem meg akarta osztani ezt a pillanatot. A vetélésről az emberek ritkán beszélnek, és gyakran titokban csinálják végig. De nem szabad, hogy bármi szégyen kapcsolódjon ehhez, vagy ahhoz, hogy az ember ad időt magának a gyászra.

Úgy döntöttünk, hogy ezzel a nyilvánosság elé megyünk – nem tudtuk, mi vár majd ránk –, hogy egy kicsit koptassuk a stigmát, amivel egy ilyen tapasztalat jár, és hogy bátorítsuk azokat, akik éppen ezen mennek keresztül, hogy nyíljanak meg a szeretet felé és fogadják el a támogatást a barátaiktól és családjuktól most, amikor a legjobban szükségük van rá. Szerencsére – ezúttal – örömkönnyekkel távoztunk a vizsgálatról.

 

James Van Der Beek 2010-ben házasodott össze Kimberly Brook üzleti tanácsadóval, és még abban az évben megszületett első kislányuk. Innentől kezdve minden páros évben érkezett egy újabb baba (csak a 2012-es volt eddig kisfiú, '14-ben, '16-ban és '18-ban lányuk született), és ezek szerint 2020-ban a hatodik gyerekkel bővül majd a család.

James Van Der Beekről a fenti borítókép a Dancing with the Stars premierje alkalmából rendezett eseményen készült.