A múltkor Demi Lovatóra jött rá az őszinteségi roham, és mutatta meg retus nélküli testét Instagramon, most pedig a Czippán Anett tett hasonlóképp. A műsorvezetőnő fotójának fókuszában a narancsbőrös lába áll: bátran megmutatta követőinek, hogy a combja az a testrésze, mellyel a legelégedetlenebb, a rárakódott celluloid miatt. 

Én 15 éves korom óta utálom, hogy minden a combjaimra rakódik. Sajnos a méreganyagok is. Legyünk őszinték! Manapság a narancsbőr sokunk testének már-már “része” lett, hiába igyekszünk odafigyelni az ételre és a mozgásra, valahogy csak nem akar szép sima lenni a bőrünk

- írja közösségi oldalán Czippán Anett, akinek nemrég egy elég szerencsétlen görögországi nyaralásban volt része

Ezután kiderül, hogy nem egészen azért osztotta meg a fenti hírt a követőivel, hogy ők is jobban el tudják magukat fogadni, a következő mondat ugyanis már egy termékről szól melynek segítségével sikeresen száll szembe a narancsbőrös lábával.