Dobó közösségi-oldalai munkafotókkal vannak tele, ebből arra lehet következtetni, hogy most elsősorban karrierjére koncentrál, míg a mesterfodrász a balatoni nyugalomban próbál meditálni és továbblépni.

Zsidróról a Ripost értekezett, cikkükben azt írják, nem sokkal a szakítás bejelentése után a Balatonon felé vette az irányt, hogy családja körében vigasztalódjon. Dobó ezzel szemben maradt a rivaldafényben, azonban nem nyilatkozik a három év után gajra ment kapcsolatáról. Annyit lehet biztosan tudni, amennyit eddig is; közös döntéssel szakítottak, barátságban váltak el. 

Ami új információnak tekinthető, hogy talán még többet dolgozik a színész-rendezőnő, mint valaha.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nagyon szeretem őket! Kukának még az esküvőjén is ott voltam, olyan régen ismerjük egymást. 😱😁💙 Semmit nem változtak! Ugyanolyan tehetségesek, viccesek, szerények. Sok mindent letettek az asztalra a 30 év alatt, amióta a pályán vannak. A saját karrierjük mellett hosszú évek óta támogatják a pályakezdő tehetségeket. Le a kalappal. 👏🏻👏🏻👏🏻 Ma velük talalkozhattok vendégként a @noocomment.talkshow műsorában délután 5-től és este 10-től. Nagyon sokat nevettünk!!! 🕺☄️🎤🎧 @kannibalok @noocomment.talkshow #spektrumhome #nőcomment #mindenvasárnap #szabadszájú #merész #őszinte #talkshow #mindenrőlbeszélünkamirőlteis

Dobó Kata (@katadobo) által megosztott bejegyzés,

Érdekes adalék, hogy mikor tavaly megjelent Dobó saját rendezése, a Kölcsönlakás még úgy nyilatkoztak, 

megviselte kapcsolatukat a forgatás okozta stressz, de odafigyeléssel és türelemmel orvosolták a problémákat. 

A forgatás nem volt annyira kemény, de az utómunka és a film sajtója elképesztő energiákat igényel. Lenyűgözött, Kata milyen energiával és lelkesedéssel kezelte ezt az időszakot. Persze, voltak nehéz percek is, igaz, csak egyszer akart kirúgni a másfél év alatt, ami szerintem nem rossz arány

- nyilatkozta akkor a Blikknek Zsidró.