Lengyel Tamás nem szeret a magánéletéről beszélni, ezért csak visszafogottan mesélt arról, hogy másfél éve barátnője van. Számára egy nőben több minden is fontos, de leginkább az intellektusa és a személyisége, amit pedig legelőször megnéz egy nőn, az a szeme, a melle és a lába. Arról azonban, hogy tervezi-e már az esküvőt a szerelmével, nem szívesen beszélt.

Megtartjuk magunknak, hogy mikor, és hogy állunk. (...) Én a kicsi magányos esküvőt szeretem, úgy gondolom, rám tartozik ez a pillanat

– mondta Lengyel Tamás.

A színészről az is kiderült, hogy azt szereti a szakmájában, hogy nem kell felelősséget vállalnia, mivel kötött mondatokat kell mondani a színházban, nem a saját véleményét osztja meg a közönséggel.

Amikor Ábel Anita az egyik legsármosabb magyar színésznek nevezte, ő visszakozott, mondván, erre a címre Kamarás Iván, Nagy Ervin és Csányi Sándor is pályázhatna, egyébként pedig nem szokták őt felismerni, most is, mikor a műsorba érkezett, azt hitték róla, hogy egy néző.

Most, amikor jöttem ide, megállítottak és kérdezték, hogy hova-hova. Én mondtam, hogy jövök a NőComment!-be, majd azt mondták, hogy mint néző? Mondtam, hogy hát nem, elvileg én vagyok a vendég. Ja, az más, és akkor arrébb kísértek. Engem nem nagyon szoktak megismerni

–mesélte mosolyogva Lengyel Tamás. Mint felelevenítette, amikor a Jóban-Rosszban-ban játszott, mivel mindig műtősmaszkot viselt, csak akkor ismerték meg az emberek, ha ásított vagy tüsszentett, és ugyanúgy nem látszódott a szája, mint ahogy a sorozatban sem.

A NőComment! cikkünkben szereplő részét vasárnap délután nézheti meg a Spektrum Home-on.