Bár a szombati X-Faktor után Puskás Petinek igazán csalódottnak kellene lennie, hiszen mindhárom csapata gyakorlatilag az elején elvérzett, mégis fülég érő szájjal tolta végig az élő showt, hiszen, ha sikeres zenekarokkal nem is, de egy szerelemmel gazdagabban zárhatja majd ezt az évadot.  De, hogy a műsorról is essen szó; sokakat felbosszantott, hogy Dárdai Blankának kellett távoznia.

A szombati műsor kezdetén a szerelmesek különösen ügyeltek arra, hogy ne látszódjon, legalábbis a képernyőn át, hogy egy párt alkotnak. Azonban a szünetekben már kitűnt, hogy nem tudnak uralkodni magukon, a fotósok pedig természetesen a műsor alatt végig a mentorasztal körül tobzódtak, hogy begyűjtsenek egy romantikus fotót. Dallos elejét véve a bulvár őrületnek, már vasárnap este posztolt egy, az RTL székházában készül közös fotót és ki is fejtette, hogy mennyire szereti Puskást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Én büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! ❤️

Dallos Bogi 🦋 (@dallosbogi) által megosztott bejegyzés,

A Blikk beszámolója szerint a szerelmesek minden pillanatot kihasználtak, hogy egymáshoz érjenek, a kamerától távol, a kulisszák mögött fogták egymás kezét, ölelkeztek. A műsor után pedig együtt távoztak a hátsó kijáraton. Az üggyel kapcsolatban egyébként továbbra sem kívánnak nyilatkozni.

A műsorban történtek pedig először váltottak ki komolyabb indulatokat a nézőkből. Úgy tűnik,  Dárdai Blanka távozása nagyon nem tetszett a nézők jelentős részének. A műsorhoz fűzött kommentekben újra előkerült a régi dal, miszerint a csatorna befolyásolja az eredményeket és nem a valódi tehetségek jutnak tovább, hanem a piacos, jól eladható karakterek. A dologhoz hozzátartozik, hogy Dárdai nagyon nem érezte komfortosan magát a második élő adás előtt. Több dalba is belekezdtek, mire sikerült számára is értékelhető előadást nyújtania.