A Bors írta meg, hogy a Netflix népszerű sorozatában, a Vajákban tűnt fel a csinos színésznő. A nemzetközi produkció­ban Trokán Nóra is kapott egy kisebb szerepet. 

Több szerepre is megnéztek, végül egy driád bőrébe kellett bújnom, aki a társaival együtt egy elvarázsolt erdőben él

– kezdte a Borsnak Trokán Nóra –

Bár a sorozat igen nagy ré­szét Magyarországon forgatták, a mi erdős jeleneteinket a Kanári-szigetek egyik legkisebb szigetén vettük fel. Én nyolc napot töltöttem kinn, és nagyon nehezen megközelíthető helyszíneken, konkrétan egy erdő mélyén dolgoztunk, ami élőben is úgy nézett ki, mint a sorozatban. Nagyon izgalmas és embert próbáló feladat volt 10 Celsius-fokban, a külvilágtól szinte teljesen elzárva, sokszor esőben és sárban napi 12 órát forgatni, de sok jó élménnyel gazdagodtam ez idő alatt

– meséli a színésznő, aki mindegyik forgatási napon  több, mint két órát ült a sminkben, hogy megfelelően átalakuljon. 

Trokán átalakulását itt tudja megnézni.