Májusban a Velvet is beszámolt arról, hogy Király Viktor térdre ereszkedett barátnője előtt Rómában. A pár akkor felhőtlen boldogságról számolt be, az esküvő idejéről és körülményeiről azonban nem árultak el sokat. Mint kiderült, titokban házasodtak meg - írja a Story Magazin.

A pár számára azonban nem ez az egyetlen öröm. A lapnak elárulták, hogy úton van a baba is, ugyanis az ara már várandósan állt oltár elé.

Virág Anita napokon át tartó rosszullét után úgy döntött, csinál egy terhességi tesztet, amin meg is jelent a két csík. Vőlegénye ekkor a világ másik felén volt, így telefonon tudta meg a nagy hírt.

Először nem kapott levegőt, oly váratlanul érte a mondandóm, de utána egyfolytában csak nevetett, nagyon boldog volt. Bevallom, mindketten elsírtuk magunkat, de ezek az öröm könnyei voltak

– emlékezett vissza Virág Anita, aki azt is elárulta, nem volt könnyű összehozni az esküvőt.

Viktornak nagyon sok a fellépése, még arra sem volt egyszerű időt kiszakítani, hogy most összeházasodjunk. Mára nem vállalt semmit, de két nap múlva már újra színpadon áll. És két hét alatt kellett mindent megszervezni.

Sok boldogságot kívánunk a párnak!