Kulka János a Best Magazinnak nyilatkozott egészségi állapotáról. A színész még 2016-ban kapott sztrókot, azóta afáziával küzd, ami azt jelenti, hogy bár megérti, amit mondanak neki, csak nehezen tudja kifejezni magát. Saját elmondása szerint 10, maximum 20%-a egykori önmagának. 

Kulka Jánost már zavarja, ha az emberek nézik őt, mivel elképzeli magát, hogy nézhet ki kívülről. 

Bicegek, hülye vagyok

- nyilatkozta a Bestben a színész, aki már csak kisebb szerepeket vállal el, azokat is csak a Trojka társulat felkérésére. 

Nemrég megkeresték, hogy John Malkovich szerepét szinkronizálja egy filmben, de visszautasította, mivel nem tartja teljesen alkalmasnak magát a munkára. 

Olvasok, belül tudom, értem. Aztán kimondom, kibetűzöm, és akkor már nem értem. Mindenre emlékszem belülről, tökéletes. Kimondom, és nem értem, idegen. Hogy lehet ez?

- tette fel a költői kérdést a színészt. 

Majd mikor megkérdezték tőle, hiszi-e, hogy teljesen felépül, Kulka János azt válaszolt, hogy ezt inkább csak reméli.