Vajna Tímea elhagyta egykori otthonát, kiköltözött a budai villából

2020.01.27. 08:46

 Vajna Tímea elindult új, amerikai élete felé: felmondta a Gattyán György tulajdonában lévő luxusház bérleti szerződését. A Bors fotósa pedig dokumentálta a költöztetők munkáját. Sőt, a napilap cikkéből az is kiderült, hogy a férfi, akit korábban Andy Vajna sírjánál láttak, és Vajna a Blikknek később kifejtette, hogy csak üzleti kapcsolat van köztük, most  segített az özvegynek a költözködésben. 

A Bors azt is megtudta, hogy a producerrel egykori közös otthonukban, ugyan már nem érzete jól magát Vajna, azonban hiába költözik Amerikába Budapesten is kinézett magának egy lakást.

Bár Timi visszautazik Amerikába, nem számolja fel teljesen az itteni életét, mert a napokban az egyik ismerősöm eladó házát ment megnézni. Úgy tudom, villát akar venni Budán

– mesélte a Borsnak egy, a neve elhallgatását kérő ismerős.