Jessica Simpson önéletrajzot jelentetett meg Open Book, azaz Nyitott könyv címmel, és ebben többek között azt is megírja, hogy 6 és 12 éves kora között szexuálisan zaklatta őt egy baráti családból egy lány. Simpson azt mondja, zaklatója mindössze egy évvel volt idősebb nála, és először csak csiklandozással kezdte, majd olyanokat csinált, amiket Simpson ugyan nem értett, de tudta ezekről a dolgokról, hogy nem helyénvalók.

A most 39 éves híresség édesapja lelkész, aki többek között arra tanította gyerekeit, hogy ne éljenek házasságkötés előtt szexuális életet, és a későbbi énekesnő-realitysztár évekig nem mert otthon szólni a dologról. Amikor végül mégis megtette, szülei soha többet nem engedték, hogy ez a bizonyos lány Simpson közelében legyen, nem volt több ottalvós vendégség.

Ekkor azonban már túl késő volt, Simpson évekig élt a zaklatás miatti szégyenben, azt mondja, azért is szégyellte magát, hogy hagyta, hogy ezt csinálják vele. Az énekesnő most azt mondja, későbbi alkohol- és gyógyszerfüggősége többek között azért alakulhatott ki, mert nem tudta feldolgozni a gyerekkorában vele történteket. Egészen 2017-ig tartott ez az időszak, amikor végre segítséget vett igénybe a lelki gyógyuláshoz.

Simpson a fent borítófotóként használt képet az Instagramon tette közzé a napokban, és a kép akkor készült, amikor a híresség az önéletrajzát felolvasta hangoskönyvnek. A témáról többet olvashat a Daily Mail cikkében, ami ehhez a poszthoz forrásként szolgált.