Az USNK egyik tagja koncert közben beverte a fejét, össze kellett varrni

2020.02.07. 10:04

Megjelent az új Meglepetés magazin, ami egy interjút tartalmaz az USNK együttes két tagjával, Filep Kunddal és Laskay Nimróddal. A két 1996-ban, Erdélyben született srác a 2018-as X-faktort nyerte meg, azóta megjelent egy albumuk, szerepeltek A Dalban és összeszedtek 199 ezer Instagram-követőt. Az interjúból kiderül, hogy mindkét fiatalember párkapcsolatban él jelenleg, de az is, hogy Filep Kundnak nemrég egy baleset miatt kellett levágni a haját. Filep lement a közönség közé egy fellépésen, és amikor tért volna vissza, akkor történt a baleset:

Szaladtam vissza a színpadra, nagyon bevertem a fejem a szélébe, majd néhány másodperccel később elsötétült előttem a világ.

A koncertet azonnal leállították, mentőt hívtak. A seb pont homlok felett volt, ezért a fiatalember haját le kellett nyírni ahhoz, hogy össze lehessen varrni a sebet.

(Via 24.hu.)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Az USNK egyik tagja koncert közben beverte a fejét, össze kellett varrni

Az X-faktor-győztes duóból Filep Kund volt az, aki egy korábbi fellépésen a színpad szélébe beverte a fejét. A baleset miatt le kellett vágni a haját.

6 · Feb 07, 2020 10:04am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments