GettyImages-631830708

Ben Affleck őszintén beszélt alkoholizmusáról

2020.02.19. 14:26

A múltkor még arról olvashatott a Velveten Ben Affleckkel kapcsolatban, hogy társkeresőkön ismerkedik, ma azonban sokkal komolyabb téma apropóján merül fel a színész neve, ugyanis végre nyíltan beszélt az alkoholizmusáról. 

Affleck a New York Times-nak adott interjút, ahol elmondta, hogy nagyon gáznak tartja, hogy egykor visszaesett az alkoholizmusba, illetve hogy a családjában nem ő az első, aki hasonló problémával küzd.

A visszaesés szégyenteljes, ez egyértelmű. Azt kívánom, bár ne történt volna meg. Tényleg, legalább ne került volna fel a netre, hogy a gyerekeim is lássák. Jess és én mindent megtettünk, hogy őszinték legyünk. Apám nem igazán volt józan 19 éves koromig. (...) A családomban elég gyakoriak a mentális betegségek és az alkoholizmus. A vérvonal elég erős és néha nehéz távol maradni tőle. Hosszú időbe telt amíg egyáltalán magamnak is be tudtam vallani, hogy alkoholista vagyok

– mondta Ben Affleck.

A színész továbbá arról is vallott, hogy akkor kezdődtek az alkohollal kapcsolatos problémái, amikor a házassága válságba került, ekkor egyre többet és többet ivott. A karrierjében sem tudott előrelépni, a sikertelenség pedig még mélyebbre taszította az alkoholizmusban.

Ben Affleck a vallomása után azt is megosztotta a lap riporterével, hogy nem tudja szavakba önteni, mennyire hálás a sok segítségért, amit a családjától, kollégáitól és barátaitól kapott. Elmondása szerint teljesen elkötelezte magát a józanság mellett saját maga és a családja miatt, akikkel nem mellesleg minden vasárnap templomba jár, ahová volt felesége, Jennifer Garner is rendszeresen velük tart.

A színész egyébként (micsoda szófordulat!) a The Way Back, (azaz a visszaút) című filmmel fog visszatérni a képernyőkre a 2020-as év folyamán.