Az év egyik legfontosabb szórakoztatóipari híre volt, hogy egyetlen különleges adással, de folytatódik a Jóbarátok című sorozat. Mint a People írja, ez már egyértelműen a bizonytalan jövőben lehet csak igaz, mert a koronavírus-világjárvány miatt a forgatást elhalasztották, és egyelőre nem tudni, mikor kerülhet rá sor.

A Hollywood Reporter szerint leghamarabb májusban, de még nem állapodtak meg hivatalos dátumról. 

A hír körülbelül egy hónappal azután érkezik, hogy egyáltalán bejelentették a folytatást. Pedig szépen felépítették a tévéműsort bevezető kampányt, még Matthew Perryt is sikerült rávenni, hogy csatlakozzon az Instagramhoz. Igaz, volt is mire építeni, hiszen bár a sorozat 16 évvel ezelőtt véget ért, a mai napig rengetegen rajonganak érte és szereplőiért – akkor is, ha ezt az utóbbiak karrierje egyébként nem feltétlenül tükrözi.

A különleges epizódról eddig egyébként annyit lehet tudni, hogy az eredeti helyszínen veszik fel (a Warner egyik kaliforniai stúdiójában), és nincs hivatalos forgatókönyve.  Májusban, az HBO Max indulásával lett volna elérhető, arról nincs információ, hogy ez változik-e.