GettyImages-955774384

Jennifer Lopez és vőlegénye annyira unják a karantént, hogy elárultak a másikról ezt-azt

2020.03.25. 12:23 Módosítva: 2020.03.25. 12:52

Több celebet is mutattunk már, akik a karantén idején gyerekükkel pózolnak közösségi oldalaikon, most azonban következzen Jennifer Lopez és vőlegénye, akik kérdezz-feleleket játszottak a férfi Instáján. Az eldöntendő kérdésekre becsukot szemmel kellett válaszolniuk, nem szavakkal, hanem úgy, hogy annak megfelelően, kire gondolták igaznak a kérdést, magukra, vagy párjukra kellett mutatniuk. 

Alex Rodriguez Insta-posztjából kiderül, hogy ő és az énekesnő/színésznő is saját magáról hiszi azt, hogy először kér bocsánatot egy veszekedés után, ahogy azt is, hogy türelmesebbek párjuknál. Azt ugyanakkor még Jennifer Lopez is beismerte, hogy Rodriguez romantikusabb nála, kettejük közül azonban Lopez a jobb szakács. 

A férfi eggyel korábbi Insta-bejegyzésében is bebizonyította, hogy kreatívan tölti a házi karantént: baseballozni tanította családját és követőit. A videó melletti szövegben arra emlékezteti közönségét, hogy William Shakespeare is akkor írta egyik leghíresebb művét, a Lear királyt, amikor a pestisjárvány miatt karanténba kötelezték.