GettyImages-475561248

Kanye West gyerekkori festményeiről kiderült, hogy milliókat érnek

2020.04.02. 16:12

Nemcsak az derült ki a 42 éves, istentiszteleteket celebráló rapperről, hogy 17 éves korában még festői ambíciói voltak, hanem az is, hogy egyik rokona felbecsültette ekkor készült alkotásait. West rajzainak értékét 16 ezer dollár (5,3 millió forint) és 23 ezer dollár (7,6 millió forint) közé taksálják. 

Az idős rokon – akinek férje Kanye West elsőfokú unokatestvére – nyilatkozott a rajzokról, amelyeket rapper még gimnazista korában készített. Az alkotások West édesanyjának 2007-es halála után kerültek férjéhez, ő pedig nagyon kíváncsi lett, mennyit is érnek. Laura Woolley értékbecslő több milliós árat saccolt az alkotásoknak, melyekről így nyilatkozott:

Az nyűgözött le igazán ezekben az alkotásokban, hogy a legtöbb ember valószínűleg nincs tisztában azzal, hogy West nemcsak a zenében tehetséges. Ezek a műalkotások rendkívüli tehetségről árulkodnak, az itt lévő darabokat különböző módszerrel készítette. 

A legkorábbi rajzait 1995-ben, 17 éves korában készítette, az egyszerűbbekért ekkor alig tíz dollárt kapott, a színes festményeiért sem sokkal többet, kettőért 25 dollárt (kb 8300 forint), egy darabért pedig 15 dollárt (kevesebb, mint ötezer forint) kért. 

A fiatal West egyetemen tanító, világlátott édesanyja támogatásával több neves intézményben is tanult, a chicagói American Academy of Art magániskolában képzőművészeti szakirányra jelentkezett, de mint ahogy az ma már tudjuk, a zene iránti rajongása egy ideig minden mást legyőzött benne. (Azóta például ruhákat is tervez.