A karantén miatt otthonukba szorult Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás nemcsak fizikálisan távolodtak el egymástól, hanem lelkileg is, ezért szakítottak, írja a Bors. A magazin megkérte a műsorvezetőnőt, hogy kommentálja kapcsolatuk végét, melyet Várkonyi meg is tett:

Igen, igaz. Tényleg nem vagyunk már egy pár. Már hetek óta külön vagyunk. A normális hétköznapokban is keveset tudtunk találkozni az elfoglaltságaink miatt, nyilván ez a jelenlegi helyzet nem segített ezen, sőt.

Mikor pedig azt kérdezték tőle, mennyire viseli meg a szakítás, azt válaszolta, annyira nem, mivel nem alkottak sok ideig egy párt, nem tudott elmélyülni kapcsolatuk, így nem is tudott mély sebeket hagyni benne a szakítás. 

Az egykori pár Insta-oldalukon vállalták fel kapcsolatukat, még január végén. Bár már évekkel korábban is ismerték egymást, akkor kezdett szorosabbra fűződni kapcsolatuk, miután Zsidró Várkonyi műsorának vendége volt, az adás után pedig a mesterfodrász randit kért tőle.  Kapcsolatukat sokáig még barátaik előtt is titkolták.