Nagy Ervin egy 43 éves színész, akit az utóbbi időkig a Katona József színház társulatának tagjaként emlegettünk, és bár most is az, újabban többen ismerik onnan, hogy ő A tanár című sorozat főszereplője. Lovász László InstaTalks című internetes műsorára hivatkozva írja a Blikk, hogy Nagy Ervin most karrierje kezdetéről beszélt, illetve arról, hogy édesapja milyen kíméletlenül kritikus volt vele azokban az években, amikor elvégezte a főiskolát és megkapta első szerepeit a Katonában. 

Apám volt számomra a mumus, elég kegyetlen volt bizonyos szempontból. Illetve inkább egyenes volt, nem kegyetlen, egyenesen megmondta: ez bizony szar volt vagy jó volt. [...] Én a szüleimet kitiltottam az előadásaimról, mert az első annyira szarul sikerült, hogy azt sosem felejtem el. Mondjuk éreztem, hogy szar vagyok, éreztem, hogy nem jó az egész, de valami büszkeség munkált bennem, hogy háromezerből felvettek tizenhetet és én vagyok az egyik, csak megmutatom magam a kis rokonságomnak.

A színész édesapja azóta tudja, hogy a fiát nem feltétlenül a kíméletlen kritika viszi előrébb, sőt, az apuka egyszer fia tudta nélkül beszökött a Talizmán című előadásra. Ez a darab Nagy Ervin első főszerepei közé tartozott, miután 1999-ben lediplomázott a főiskolán. A Katona József színház online archívuma szerint 2000. október 6-án volt a Talizmán bemutatója, Nagy Ervin 24 éves volt ekkor.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nagy Ervin olyan szar volt első színpadi szerepében, hogy kitiltotta a szüleit az előadásairól

„Éreztem, hogy szar vagyok” – A tanár című sorozat főszereplője karrierje kezdetén egy rosszul sikerült előadás után eléggé tartott édesapja véleményétől.

5 · Apr 21, 2020 12:09pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments