Vegyes hírekkel szolgált a celebvilág ezen tavaszi reggelen. Rogán Cecília és Gáspár Evelin a boldogság, illetve az új cél jegyében jelentek meg a különböző lapokban, míg Szebeni István egy kevésbé kellemes időszakát elevenítette fel.

Nemrégiben olvashatott arról a Velveten, hogy Rogán Cecília egy ismeretlen férfifal utazott kéz a kézben, akitől virágot is kapott. Az egykori politikusfeleségről továbbá már-már köztudott, hogy a karantén idején főleg edzéssel és a konyhában tüsténkedéssel üti el az időt. A minap ismét a szabadban sportolt, és smink nélküli arcát is megmutatta követőinek.

Gáspár Evelin nem csak a frizurájával mutatott újat. A Nyugi! Köztünk marad című műsorban ugyanis elárulta, hogy szívesen politikai pályára lépne, ha lehetősége adódna rá.

Politikus vagy valami hasonló szerepkörben képzelem el magam, aki az emberek életén próbál meg segíteni és próbálja megoldani azokat a szociális problémákat, amikkel küzdenek az emberek és egy olyan szintre emelni az ő életüket, amiben boldogok és teljesek lehetnek

– mondta Gáspár Evelin, majd később azzal viccelődött, hogy 26 évesen már ideje lenne férjhez adnia magát, így ezért (és persze édesanyja hatására) elkezdett komolyabban foglalkozni a gasztronómiával.

Szebeni István gyerekkorától kezdve küzdött egészségügyi gondokkal. A műsorvezető elmondta, focizás közben gyakran eleredt az orra vére, amivel hazaállítva a frászt hozta édesanyjára. 4 éves korában pedig elütötte egy autó, a baleset következtében pedig mindkét karja és lába is eltört - írja a Blikk.

Ezek a gondok akkor sem múltak el igazán, amikor felnőttem, sajnos huszonévesen is folyton beteg voltam, 198 centimhez mindössze 80 kiló. Elmentem több kivizsgálásra, ezek szerencsére mindig negatív eredményt hoztak. Az orvosok széttárták a kezüket, nem tudták a visszatérő problémák okát megállapítani. Folyamatosan próbálkoztam, hogy kicsit megerősítsem magam, hiszen az egyértelművé vált, hogy valamiért nagyon gyenge az immunrendszerem. Nemrég allergia is utolért, ami úgy tudom a szervezet nem rendeltetésszerű védekezőképességével függ össze. Ekkor lett elege a feleségemnek és kezembe nyomott egy gyógynövény keveréket. Szigorúan rám nézett és azt mondta sok dolgunk van még az életben együtt, szóval nem nézi tétlenül, hogy küszködök. Az interneten láttam egy tudományos előadást, miszerint ezek a természetből származó anyagok felerősítik egymás hatását és újjáépítik a védelmi mechanizmust. A sejteket ellenállóvá teszik a károsodásokkal szemben, amire ebben a mostani félelmetes helyzetben szükségem is van. Olyan energikus vagyok újabban, mint a kisfiam

– mondta a műsorvezető.

Szebeni egyébként komolyan odafigyel az egészségére, nem iszik vagy dohányzik, és tudatmódosítókkal sem él. Az étrendjét is komolyan veszi, legszívesebben friss gyümölcsöket fogyaszt, ez pedig sokat segített neki az utóbbi időben, hiszen ellenállóbbá vált a szervezete, ami jelen helyzetben kiváltképpen fontos.