Demcsák Zsuzsa otthonába nagyjából nyolc hónappal ezelőtt törtek be, és vitték el több értékes ékszerét. A Blikk cikke szerint a műsorvezető azóta sem lehet nyugodt, ugyanis a hatóságok nem találják a tettest, illetve a tetteseket, ráadásul a biztosító sem fizetett az értékes tárgyak eltűnése után.

Tudom, hogy a rendőrség megfelelő munkát végez. Remélem, mihamarabb értékelhető nyomra bukkannak, így meglesz a tettes, ezzel pedig magam mögött hagyhatom az egész történetet. Valaki álkulccsal ment be a lakásba, de máig nem tudni, hogy ki, remélem, hamarosan kiderül. 

– mesélte a lapnak a műsorvezetőnő. Tavaly augusztusban derült ki, hogy az otthonából eltűnt egy méregdrága óra és egy gyűrű, amelyek összértéke több millió forint volt. A nyomozás jelenleg is tart.

A III. kerületi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen. Mindeddig senkit nem hallgattunk ki gyanúsítottként

– mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.