Ha azt írjuk, Renato Pavesi, nem biztos, hogy tudja, kire gondolunk. Ha viszont azt, hogy Big Brother Renátó, valószínűleg már a fejéhez kap. Az egykori valóságshow hőssel rengeteg mindent történt 2002 óta, amikor döntősként távozott a realityműsorból. Az időközben diplomás zenésszé vált Renato Pavesivel beszélgettünk a jelenről, és kicsit a múltról is.

Hogyan emlékszel vissza 2020-ból a Big Brotherre?

Nagyon bohém korszak volt, még kölyök voltam, 21 éves. Akkor vettek fel a zeneművészeti egyetem előkészítő szakára, a műsorba csak poénból jelentkeztem, nem is gondoltam komolyan az egészet.

Hogyan sikerült mégis bejutnod?

Másnaposan csocsóztunk a Diákszigeten (Sziget Fesztivál), de mivel belógtunk, és nem volt jegyünk, így a kistehenes busszal szállítottak volna minket a biztonsági őrök elvileg a kijáratig, de valami csoda folytán, egészen a TV2 épületéig vittek, mert műszakváltásuk volt, és ott kellett leadniuk a kocsit. Ha nem így alakul, oda sem érek!

Hogyan kezelted a kiesésed utáni népszerűséget?

Legvadabb álmaimban sem képzeltem volna, hogy ennyire sokan megállítanak, utánam kiabálnak, a BKV sofőrök, autósok rám dudáltak, a szórakozóhelyek, éttermek tulajdonosai üdvözöltek, megvendégeltek, mindenki úgy kezelt, mintha a haverja lettem volna.

Zavart ez a túlzott közvetlenség, vagy elég extrovertált embernek tartod magad ahhoz, hogy természetesen kezeld az ilyen szituációkat?

Közvetlen vagyok, ahogy most veled is. Nyitott, elfogadó ember voltam egész életemben, általában mindenkivel megtalálom közös hangot. Ellenben sosem voltam extrém módon extrovertált, nem celebnek készültem, hanem gitárművésznek.

Mikor és hogyan tértél át a zenei pályára?

Nem sokkal a Big Brother után kimentem Londonba folytatni a zenei tanulmányaim. Zeneművészeti szakon diplomáztam, szakdolgozatom a magyar népzenéről írtam. A Kingston University nevű egyetemen végeztem, ahol olyan professzorok tanítanak, mint Tony Visconti, aki David Bowie zenei producere volt, vagy Isabella van Elferen, aki a modern zeneirodalom nagymestere. Mindeközben gitárt oktattam, éttermekben és bárokban játszottam, illetve utcazenéltem is. London belvárosában érdekes emberekkel,találkoztam, akik mondjuk úgy, mecénásaimként támogattak, értékelték a zenémet és a törekvéseim. Komoly emberekről beszélek, például egy iraki üzletemberről, akinek Berlinben vannak klinikái. Fellépéseket szervezett nekem Amszterdamtól Irakig, felvettünk néhány szerzeményt stúdióban is, mögöttem szimfonikus zenekar játszott. Sajnos különböző okok miatt sosem véglegesítettük ezeket a darabokat, de mindenképp sort kerítünk rá a jövőben. Egy koreai professzor több alkalommal is megívott Japánba és Koreába is, ahol kuriózumként kezeltek, elképesztően kedvesen bántak velem, nagyon tisztelettudó és szeretetreméltó embere, ez sosem felejtem el.

Nem utolsó sorban pedig Jon Brosnan, a London Palladium színház egykori igazgatója is egyengette a karrierem, többek között bemutatott Brian May-nek, a Queen gitárosának, aki annyira megkedvelt, hogy többször is meghívtak zenélni fontos eseményekre.

Olyan opción nem is gondolkoztál, hogy ne külföldön, hanem itthon kezdd el a zenei karriered?

A Big Brother után volt néhány megkeresés, de nem akartam elmenni a pénzorientált irányba. Senkit nem akarok megbántani, egy üzletembernek nyilván az a legfontosabb, hogy a befektetett összeg megtérüljön, de én művészlélek vagyok, nem tudtam megállapodni egy kiadóval sem. Nagy a világ Magyarországon kívül, úgy voltam vele, hogy megvalósítom az álmaim, kalandra fel!

Most azonban hazatértél, és Mentes Norberttel, a Moby Dick gitárosával zenélsz együtt. Hogyan találtatok egymásra?

Mentes Norbert egy magyar rocklegenda, 20 éves sem volt, amikor a Moby Dickkel megtöltötték a Petőfi Csarnokot, ami máig példátlan eredmény a magyar zeneiparban. Szakmailag felkészült, vérprofi szólógitáros, aki nem pénzért zenél, illetve nem a műfaji kategóriák határozzák meg. Egy közös ismerősünk, a Való Világból és a Megawatt műsorból ismert Simor Olivér mutatott be minket egymásnak, nem sokkal a Big Brother után. Az első találkozásunk alkalmával már mentem is a Moby Dick zenekarral turnézni, ami több állomást jelentett, és így alkalmunk nyílt jobban megismerni egymást Norberttel. A gitárok is előkerültek persze! Egyből szimpatikusak voltunk egymásnak, sok bennünk a közös zeneileg, emberileg is. Őt is érdekelte a flamenco zene, amivel én foglalkozom, így könnyű volt megtalálnunk a közös hangot. Az utóbbi időben, pedig úgy alakult, hogy többet tudtunk foglalkozni a közös projektünkkel. Voltak saját ötleteink, elképzeléseink, amiket elaboráltunk, csiszolgattunk, majd a Super Size stúdióban rögzítettünk. Ennek köszönhetően megszületett néhány kompozíció, amit egy filmsorozat keretében fel is töltünk a YouTube-ra a Hammer Music Hungary csatornájára. A kiadói tárgyalások folyamatban vannak.

Hogyan változtatott a koronavírus a terveiteken?

Mivel semelyikünk sem tudja, mikor lesz vége a világvégének, jelen pillanatban merész lenne kijelenteni, hogy nemsokára tengerentúli turnéra megyünk, de nyilván vannak terveink. Több meghívás érkezett Európai országokból, ezek közül Olaszországot emelném ki, azon belül is Milánót. Zeneileg is rengeteg ötletünk, még fel nem dolgozott anyagunk van. A vírus miatt viszont minden fellépést elhalasztanak: az A38-on például önálló koncertet adtunk volna májusban, szeptember 11-re tettük át.

Nagyon elkötelezettnek tűnsz a zene iránt, ennek ellenére sosem fordult meg a fejedben, hogy szerepet vállalj valamelyik kereskedelmi csatorna műsorában?

Eleinte finoman célozgattak a tévénél, hogy lenne-e kedvem többször bemenni hozzájuk ilyen-olyan műsorokba, de nem igazán érintett meg ez a világ. Az emberek szimpatikusak voltak, de mégis valahogy sosem forszíroztam, hogy a TV-iparon keresztül érvényesüljek. Nem érzek átfedést e világ illetve saját lelki alkatom között. Azóta is sokszor csábítottak mindenféle műsorba, az ismertségem nem tűnt el, inkább csillapodott, ma már csak az jön oda hozzám, akinek szimpatikus vagyok. A Big Brother után, húszéves fejjel baromi izgi volt, hogy folyamatosan meghívnak országosan ismert műsorokba, ahol komoly emberek dolgoznak, mint Bochkor Gábor, Radnai Péter vagy Sváby András, ráadásul jó pénzt is fizettek érte, de számomra fontosabb volt a zenei pálya. Nagyon jó életem van szerencsére, és örülök, ha felfigyelnek rám, de ezt inkább a zeném miatt tegyék, ami sokat jelent számomra, és jóval meghatározóbb rám nézve, mint egy régi valóságshow.