GettyImages-109084374

Anna Wintourról többen is állítják, hogy egy szívtelen dög

2020.05.04. 14:38

Kevesen lepődnek meg, ha azt hallják, a divatszakma nem a kedvességről és a barátságról szól. Ezt remekül vitte színre a 2006-ban bemutatott, Az ördög Pradát visel című film, amelynek főszereplőjét a Vogue rettegett főszerkesztőjéről, Anna Wintourról mintázták. A vígjátékról azonban kiderült, hogy tényleg számos olyan dolgot mutatott meg erről az iparágról, amit sokan nem tudnak.

(Ami a 2006-os filmet illeti, az egykori alkalmazott szerint ugyan Wintour nem vágta hozzá a kabátját egyik beosztottjához sem, azért sokban hasonlított a filmes karakterre. Például két asszisztense volt, és egyiküknek mindig meg kellett jelennie a házában munka után, hogy letétbe helyezze a magazin tervét és a főszerkesztő tisztítóból érkezett ruháit.)

André Leon Talley évtizedeken át volt Anna Wintour munkatársa a Vogue-nál. A divatszerkesztő a napokban jelentette be, hogy memoárt ír, amelyet szeptemberben dob majd a piacra. Előtte azonban elcsepegtetett néhány részletet a könyvéből, ezek pedig elég rossz fényt vetnek a magazin főszerkesztőjére - írja a Daily Mail. A sztorik már csak azért is érinthetik kellemetlenül az asszonyt, mert az évtizedek óta általa rendezett Met-bál miatt most egyébként is sokan olvassák az őt is érintő híreket.

Talley elmondása szerint még most sem telik el úgy nap, hogy ne gondolna Wintourra. Mindketten 1988-ban kezdtek dolgozni a Vogue magazinnál, ahol a szerkesztő azt hitte, ő és a főnöke jó barátságban vannak egymással. A felismerés végül lassan, de annál biztosabban érte kettejük kapcsolatát illetően.

A könyv szerint Talley első igazán különös élménye az volt Wintourral, amikor először mentek el kettesben ebédelni. Megrendelték az ételeket, de mielőtt az első fogás megérkezett volna, a főszerkesztő asszony felállt, és azt mondta, menjenek vissza a szerkesztőségbe. Talley ekkor azt gondolta, a konyhán talán neki sem álltak elkészíteni az ebédjüket, mert megszokták már, hogy Anna Wintour bármikor elviharzik, ha úgy tartja kedve.

(Talley egyébként remek munkákat kapott karrierje során, és nagy nevekkel kötött barátságot, bár a szóban forgó ikonokról is kiderült, hogy a főnökéhez hasonlóan csak akkor ápolják a barátságot, ha abból hasznuk származhat.)

Egy idő után Talley észrevette, hogy a menő megbízások már nem az ő ölében landolnak, így beviharzott Wintourhoz, felmondott, és az ajtót is becsapta maga mögött. Ezután visszatért Észak-Karolinába, és elhunyt nagymamája házába költözött, akit évek után akkor gyászolt meg azzal, hogy az evésbe menekült. Anna Wintourral legközelebb a nő édesanyjának temetésén találkozott. Akkor belekarolt korábbi főnökasszonyába, elmondása szerint ez volt az első és az utolsó valódi fizikai kontaktusuk. A temetés után Talley visszatért a Vogue-hoz, Wintour azonban szóvá tette, hogy betegesen el van hízva, ezért rehabilitációra küldte. Talley háromszor is megpróbált lefogyni, de nem sikerült neki.

Ezután a szerkesztő még mindig úgy érezte, hogy nem fizetik meg eléggé, majd a 2018-as Met-gálára készülve kapott egy e-mailt Wintourtól, hogy köszöni a munkáját, de ezúttal valami újat akarnak kipróbálni. A szóban forgó újdonság pedig Liza Koshy, 24 éves Youtuber volt. Talley szerint ez a fiatal nő elfogadhatatlan, és elképzelni sem tudja, mit tudhat jobban nála, hiszen az ő divatot illető tudásának történelemkönyvekben lenne a helye - írja.

A menesztés módja és miértje mellett az is megviselte a már 70 éves Talley-t, hogy főnöke ezután kizárta őt az életéből. Többé nem köszöntötte fel a születésnapján, amikor pedig ő ezt megtette, nem kapott választ. Ha össze is futnak véletlenül, egy biccentésnél többre nem számíthat. Ennek ellenére Talley hisz abban, hogy Wintour egyszer csak felbukkan majd, és bocsánatot kér tőle a sérelmeiért.

Remélem, hogy megtalálja a módját annak, hogy bocsánatot kérjen, mielőtt meghalnék. Vagy ha már magatehetetlen leszek, megjelenik az ágyam mellett, összefonja a kezünket, és azt mondja: Szeretlek. Elképzelni sem tudod, milyen sokat jelentesz nekem

– írja André Leon Talley, aki azzal zárja sorait, hogy nincs nap, amikor Anna Wintour ne jutna eszébe.

A szerkesztő történetét egyébként Anna Wintour másik két alkalmazottja is megerősítette. Ralph Rucci például hosszas Instagram-bejegyzésben magasztalta Talley-t, amiért kiállt az igazáért, és azt ígéri, hamarosan ő is így tesz sok más sorstársával együtt. Graydon Carter pedig, aki még a Vanity Fairnél volt Wintour munkatársa, azt mondta, hogy a nő egyik nap jó barátként és kollégaként kezelte, aztán pedig úgy viselkedett vele, mint egy idegennel.