Néhány napja írtuk meg, milyen bámulatosan lefogyott a székhelyét Londonból Los Angelesbe áttevő Adele, amit most korábbi személyi edzője, Pete Geracimo is kommentált Insta-oldalán. Elsősorban azért tett így a férfi, hogy reagáljon azoknak az embereknek, akik szkeptikusan és rosszindulatúan állnak az énekesnő látványos súlyvesztéséhez. 

A férfi azzal kezdi, hogy tisztázza, Adele sosem feledkezett meg tehetségéről, és az éneklésre fókuszált, nem pedig arra, hogy minél több kilót leadjon. A személyi edző akkor is együtt dolgozott az énekesnővel, amikor megjelent a 25 című albumba 2015-ben, amit egy 13 hónapig tartó turnézás követett, ami alatt az énekesnő megpróbált egészségesen enni, és a testmozgásról sem feledkezett el. 

Ennek eredményeként jelentős súlytól szabadult meg, ami nem kerülte el az emberek figyelmét. Az átalakulása minden médiaplatformon hatalmasat ment. Mióta elköltözött Los Angelesbe, volt néhány nehéz változás az életében [például tavaly elvált férjétől – a szerk.], amiről a sajtó is írt. Teljesen természetes, hogy a változásoknak köszönhetően másképp kezdesz el gondolkodni magadról, és lehető legjobb változata szeretnél lenni magadnak.

Geracimo a bejegyzés végén kiemeli, Adele nem azért fogyott le, hogy többen hallgassák az zenéjét, sem azért, hogy mások rosszul érezzék magukat a bőrükben. Mindössze arról van szó, hogy Adele ezentúl így, lefogyva szeretné tovább élni az életét.

Mivel a bejegyzéshez tartozó képen nem látszik túl sok  Geracimóból, búcsúzóul mutatunk a személyi edzőről egy másik képet is, amin felsőtestének minden izmát látni lehet.