GettyImages-1078405356

Bradley Cooper beugrott Irina Shaykhoz anyák napja alkalmából

2020.05.11. 15:33

Amíg felénk május első vasárnapján szokás ünnepelni az édesanyákat, addig Amerikában ez a nap egy héttel eltolódott. A világjárvány miatt sokan nem tudtak a szokásos módon ünnepelni, így volt ezzel számos híresség is, ők főként az Instagramon köszöntötték fel az anyukájukat. Azonban nem mindenki maradt otthon, köztük Bradley Cooper sem, igaz, ő a kislánya édesanyját, Irina Shaykot köszöntötte fel a jeles napon.

A színészt vasárnap délután fotózták le, amint az előírásoknak megfelelő védőfelszerelésben Irina Shayk New York-i lakása felé igyekezett.

A modell egyébként március elején azt nyilatkozta, hogy ő és Cooper barátok maradtak a válás után. Akkor úgy fogalmazott:

Két nagyszerű embernek nem feltétlenül kell párként is jól működnie

A modellt mellesleg az utóbbi időben többször is együtt látták Vito Schnabel műgyűjtővel. A múltkor még az is biztossá vált, hogy Shayk édesanyja sem először találkozott a férfival, aki kocsival ment a lánya elé.