Még áprilisban olvashatták és láthatták, milyen bikinikollekciót álmodott meg a Victoria's Secret az idei, kissé kétséges nyárra. A darabokat Romee Strijd, 24 éves holland modell mutatta meg, akin akkor még egyáltalán nem látszott, hogy kisbabát vár - mostanra azonban már biztos, hogy várandós.

Stirj hosszú és érzelmes Instagram posztban jelentette be, hogy két évvel ezelőtt policisztás ovárium szindrómával diagnosztizálták, amely köztudottan nagyban megnehezíti a teherbeesést. A modell közel hét éven át nem menstruált, és lesújtotta a tudat, hogy talán sosem alapíthat családot a szerelmével, Laurens van Leeuwennel, akivel egyébként két éve házasodtak össze.

A poszt szerint a gyógyulás nem volt könnyű, hiszen a betegség hátteráben gyakran a folytonos stressz áll, Romee Strijd pedig állítólag sosem érezte, hogy különösebben szorongott volna a munkája miatt. Azonban mint kiderült, az állandó utazás, a folyamatos, megterhelő edzések és az ételtől való tartózkodás együttese miatt alakult ki a szindróma, így a modell dolgozni kezdett azért, hogy a teste és a lelke is gyógyulásnak indulhasson. A jelek szerint nagyon is megérte.

Hihetetlenül hálás vagyok, hogy tavaly novemberben visszatért a ciklusom, és hamarosan háromtagú család leszünk! Hölgyeim, akik hasonló helyzetben vagytok, higgyetek magatokban, legyetek kedvesek önmagatokhoz, a testetekhez, és ne stresszeljetek túl sokat azon, hogy mikor jön össze a baba

– írja a modell.