Hétfő reggel van, Garfield valószínűleg most fordulna vissza a hétvége felé, de ne rettenjenek meg, itt van pár celebhír, így még kávéra sincs szüksége az embernek: Hódiék szakítása abba a fázisba került, amikor kerülgetik egymást, Varga Viktorra rendőrt hívott a szomszédja, a Mintaapák szereplői lassan elfogynak és még sorolhatnánk. 

  • A Bors takaros cikkben boncolgatja Hódi Pamela szakításának tényét, legújabb írásukban kifejtik, csak a nagy érdeklődésre való tekintettel foglalkoznak azzal, hogy a párt személyi edzőjük még összeköti, de Hódi és Tóth kínosan ügyelnek arra, hogy ne keresztezzék egymás útjait. Pont.
  • Ahogy azt az Index is megírta, lassan elfogynak az eredeti szereplők a TV2 Mintaapák című sorozatából. Tegnap este Szabó Kimmel Tamás írta meg Facebook-oldalán, hogy elhagyja a sorozatot, majd Kovács Patrícia is hasonló posztban fejtette ki, hogy nem tűnik fel többet a produkcióban.Korábban Fenyő Iván ugyancsak közösségi oldalán beszélt arról, hogy elhagyja a süllyedő Mintaapákat. Szabó Kimmel egyébként a napokban írt arról, hogy az Orlai Produkciótól is távozik, és új dolgokra koncentrál.  
  • Varga Viktor az elmúlt időszakban többször is vitás helyzetbe került az egyik szomszédjával,  a helyzet annyira eldurvult a Ripost szerint, hogy már a rendőrséget is kihívták egy alkalommal. 

Zenész vagyok és dalokat komponálok. Ez valóban járhat minimális zajjal, de ezekre mindig fényes nappal kerítek sort. Ezzel senkinek nincs problémája egyetlen lakót kivéve, aki nem tudja elviselni, hogy élem az életem. Volt olyan hét, amikor mindennap bekopogott hozzám, mert szerinte túl hangos vagyok. De tudom még fokozni: rendőrt is hívott rám

– nyilatkozta a lapnak az énekes. 

  • Kis színessel zárnánk a gyűjtésünket. Kelemen Anna újabb szexizős poszttal bővítette egyébként is színes portfólióját, azonban a celeb rengeteget fogyott mostanában, amit sok követője véleményezett. Egyikük szerint a modell leginkább egy paradicsomkaróra emlékeztet. Elhatárolódunk a véleménytől. Nem mellesleg Kelemen Elon Muskról értekezett a posztjában, az utóbbi időben rendre komoly témákat boncolgat, és alkalmanként politizál is.