Részletes cikket írt a Sun arról, hogy Jamie Oliver csődbe ment étteremlánca milyen szolgáltatóknak maradt adósa. Összesen 83 millió fontot nem tudtak kifizetni, 288 cégnek.

A takarítók felé 1,7 millió forintnyi, egy villanykörtéket forgalmazó cégnek 950 ezer forinttal tartozik, de ezek mellett vannak még kisebb adósságok, olyan tételekkel, mint 26 font (tízezer forint) a papírzacskó-dealerüknek. A manchesteri éttermét pont a bezárás napja előtt takaríttatták ki egy ablakpucoló vállalattal; az egyik menedzserük azt mondta, „aznap, amikor ott voltunk, nyilvánvaló volt, hogy valami történik. De hagyták, hogy megtisztítsuk az ablakokat, pedig tudták, hogy másnap bezárják”.

Vannak, akik azt mondják, megértőbben viszonyulnának a tévés szakács üzleti katasztrófájához, ha nyilvánosan elnézés kért volna mindazoktól, akiket a csődje rossz helyzetbe hozott. Főleg így, hogy azóta egy új láncot alapított.

Stuart Barden, a Barden Facilities Management vezetője (nekik 15 millióval tartoznak) azt mondta a lapnak, hogy „amikor látom a tévében siránkozni, hogy milyen nehéz idők járnak rá, felmegy bennem, a pumpa”. Egy másik cég, amely pincéreket közvetített neki, majdnem ugyanennyit veszített most. Az L.A. Husbands Ltd vezetője, Keith Holmes szerint a Jamie's Italian a kezdetektől nem működött jól, de az egyenesen feháborító, hogy Oliver most új éttermeket nyit, miközben az előző vállalkozása sikertelenségének más issza meg a levét. „Rengeteg pénzt vesztettünk, amire keresztet vethetünk.”