Adam Sandler utcai kalandozásainak egyikéről idén májusban már olvashattak a Velveten. Akkor már jócskán tartott a vírus miatti ijedelem, talán ezért esett meg, hogy a színész burritóval dobott meg egy biztonsági őrt.

Sandler a minap Miamiban sétálgatott egy jócskán megpakolt, valószínűleg élelmiszereket rejtő zacskóval, gondosan felöltözve védőfelszerelésbe. De nem a kesztyű vagy a maszk a szettje legérdekesebb darabja.

Hanem ez, a színész saját arcképeivel ellátott zokni. A jelenséget akár metaforaként is értelmezhetnénk, de jobbnak látjuk, ha csak egy viccnek könyveljük el. Az legalább biztos, hogy Sandlernek van öniróniája.

Áprilisban számoltunk be arról, hogy Katherine Schwarzenegger első babáját várja a Galaxis őrzőinek sztárjától, Chris Prattől. A szerzőnő most már szemmel láthatóan előrehaladott állapotban van a terhességét illetően.

Arnold Schwarzenegger lánya már nem tudja, a jelek szerint pedig egyáltalán nem is akarja takargatni terhes pocakját, hiszen amikor emellett a szűk szett mellett döntött, biztos nem játszott el a gondolattal, hogy talán trükközhetne vele - ellentétben Sophie Turnerrel, aki bő ruhák alatt próbálja rejtegetni magát.